1Jn 4,16b

“Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

A gyermekek úgy képzelik el Istent, mint egy szakállas öregembert, aki a felhők fölött ül. Aztán sokan felnőttként sem jutnak előrébb a megismerésben, nem látják meg Istent másként, olyannak, amilyen Ő valójában. De milyen is Isten? Lehet róla valamilyen fogalmunk egyáltalán? Hogy néz ki? Hasonlít ránk? Férfi vagy nő?

A Biblia azt írja, hogy “megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1,26) Akkor hát se nem férfi, se nem nő, hanem olyan az Isten, mint mindkettő. Vagy inkább mi vagyunk olyanok, mint Ő. De tényleg olyanok vagyunk? János azt írja, hogy “Istent soha, senki nem látta” (1Jn 4,12). Akkor mégis hogy néz ki, melyikünk hasonlít Rá?

Mindezekre a kérdésekre János egy nagyon egyszerű, kézenfekvő és direkt választ ad: “Isten szeretet.” Ez a lényeg, ez az Isten valója! Amikor ezt a szeretetet tükrözzük, akkor van meg bennünk az isteni képmás. Vajon milyen ez a képmás? Olyan-e, mint Kossuth képmása a közel fél évszázadon keresztül használt magyar ezüst ötforintoson? Egyáltalán nem! Isten képmása nincsen belénk ötvözve, mint Kossuth képmása a pénzérmébe. Ez a képmás inkább olyan, mint a telihold képe egy felhőtlen éjszakán a Dunán. Mi nem is a holdra nézünk, hanem a Dunára, és mégis látjuk, felismerjük a holdat. Ott van, de még sincs ott, ez csupán egy tükörkép, ez csupán egy képmás. Így van az Isten képmása bennünk. Ha egy marék homokot vagy követ a Duna vizébe dobunk, oda, ahol a hold tükörképe látszik, akkor a tükörkép eltorzul, felismerhetetlen lesz.

“Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”  Ez a rejtély titka! Jóindulat, segítőkészség, törődés, megbocsátás, elengedés, mások terhének hordozása…, s az Isten felismerhetővé válik bennünk. De ha a harag, gyűlölet, versengés, rosszindulat homokját – sokszor köveit – dobjuk életünk folyamának tükrébe, akkor nemhogy Istent tesszük felismerhetetlenné magunkban, hanem még inkább valaki mást jelenítünk meg. Azt, akit a Biblia Gonosznak, Sátánnak nevez.

Jézus azt mondta, hogy “arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)  Ezt nem lehet félremagyarázni, nem lehet mellébeszélni! Emlékszel olyan esetre az életedben, hogy vásárlás, vagy munka, vagy szórakozás, vagy játék közben valaki, talán egy vadidegen megkérdezte tőled: “Nem Krisztus tanítványa vagy te? Mert látom a viselkedéseden.” Bárcsak igaz lenne ez mindnyájunk életében!

Reformáció hete van. Te azonban mégse gondolj most csupán egy egyháztörténeti eseményre! A reformáció inkább legyen jelenbeli esemény, életed helyreállítása, a deformált istenkép reformálása, annak a bizonyos folyónak haragtól, dühtől, indulatoktól kavargó, fodrozódó, hátán hordalékot dobáló, iszapot felkavaró habjainak újbóli megnyugvása, kisimulása…, hogy újból megjelenhessen rajta Isten arca!