Egyházmegyei főzőverseny, Alsónémedi

Egyházmegyei főzőverseny

Monorierdő reformátusai egy 15 fős csapattal képviseltették magukat az Alsónémediben megrendezett egyházmegyei főzőversenyen. Az eredmény: 3. helyezés, melyet a szabolcsi módra elkészített töltött káposztával sikerült abszolválni. Dicsőség Istennek, köszönet a résztvevőknek! Nem elsősorban a helyezésért, hanem a testvéri közösségért, melyben valamennyien megérezhettük Isten jelenlétét.

3. helyezést vihettünk haza a kötélhúzó versenyről is, melyet e nap végén rendeztek. Külön köszönet az ócsai testvéreknek, akikkel kölcsönösen kiegészítettük egymást erővel és szeretettel! Ez a nap egy jelzés volt: olyan úton járunk, melyet nem mi építettünk. Nekünk csak végig kell járni…Isten adjon erőt, kitartást, kegyelmet hozzá! Mert, bár csak egy játékos napnak tűnt ez, mégis valami sokkal nagyobb dolog egyre jobban napvilágra kívánkozását élhettük meg: az önálló monorierdei gyülekezetét…