Gyerekhét 2014

Gyerekhét 2014

Elindulni a keskeny úton

Nem újkeletű megállapítás, hogy az emberek többsége Isten nélkül él. Pontosabban van istenük, csak azok hamis istenek. Istene az embernek az, amiben, vagy akiben bízik feltétel nélkül, aminek aláveti életét. Más emberekben, horoszkópokban, szerencsében, távolkeleti pogány vallásokban, vagy saját magukban bíznak. Amikor azonban beüt a baj, akkor jön a csalódás: az emberekben, a horoszkópok hazugságában, a szerencse pártatlanságában, a pogány istenek passzív tehetetlenségében, vagy éppen a saját képességükben. Sokszor van az, hogy az ember ilyenkor fordul életében először Istenhez, amikor minden, amiben addig bízott, csődöt mondott.

Így voltak ezzel Izráel fiai Sámuel idejében is, akik hiába bíztak Astartéban, Baálban vagy más idegen istenekben, hiába hittek a frigyláda mágikus erejében, 20 év filiszteus elnyomás alatti nyomorúság Istenhez hajtotta őket.
A gyermekek közötti szolgálat, így egy gyermek napközis tábor megszervezésének célja azonban az, hogy ne a bajban találkozzanak először Istennel a gyermekek. Mennyivel jobb Istennel élni a jó időkben is és az Ő erejével fölkészülten szembenézni a nehézségekkel! Mert a hit – és ezt jó a felnőtteknek is az eszükbe vésni – nem a nehézségektől, a nyomorúságtól óv meg, hanem természetfölötti erőt ad annak elhordozásához, túléléséhez. Sokan azt hiszik: a hitet azért kell tanítani a gyermekeknek, hogy erkölcsös legyen a következő generáció. A héten Sámuel éltének egyes momentumaiból azonban látszott: nem az erkölcshöz kell a hit, hanem a túléléshez. Az erkölcsös élet már ezért a túlélésért való hála következménye.
A gyerekek Sámuel élettörténetéből a gyerekhéten megtanulhatták:
Minden körülmények közt megszólíthatják a világmindenség Urát és Ő sem marad néma, hanem megszólítja ma is a gyermekeket. Ha csak Benne bízunk, Ő megszabadít bennünket. Ezért Isten azt kéri tőlünk, egyedül az Ő uralma alatt éljünk, életünk minden idejét Neki szentelve, az Ő útjait járva.

Isten cselekedete felől tehát, a hála irányába mutat a történet. Isten szól, cselekszik, s az ember válasza a hála, amely cselekedetekben, odaszentelt életben nyilvánul meg. Ha nincs Istentapasztalat, Istenélmény, akkor hiába várunk keresztyén módon erkölcsös életet. Hiába tanítjuk a hála cselekedeteit, ha nem érzik a gyerekek, vagy akár a felnőttek, miért is kellene hálát adni. De még ha megvan is az Istennel való találkozás élménye, akkor is nehéz megtartani, amit az utolsó napi aranymondás is megfogalmazott: „Isten akarata szerint éljétek életetek idejét!” Ez bizony nehéz! A körülöttünk lévők nem így tesznek, mert úgy tűnik: lemondással jár. Olyan, mintha Isten valami jót akarna megtiltani, s úgy éljük életünket, savanyú arccal. (Valljuk meg: sokszor tényleg ez látszik rajtunk!) Ez az a szoros kapu és a keskeny út, amelyről Jézus beszél. Az engedelmesség útja gyötrelmes, amely nyom, szorít, kellemetlen. Kevesen választják, vagy találják meg azt.

Hogyan lehet ez az életút mégis vonzó? Az út értelmét és igazi szépségét a célja határozza meg. Sámuel életútja, melyet fényképalbum-szerűen néztünk végig: Istenhez vezetett, az örökkévalóságba. Egy rég meghalt próféta, akinek szavai 3000 év múltán Monorierdőn is megszólalnak. De ő előre mutatott Jézusra, akinek útja az Istennek való teljes engedelmesség. Szenvedéssel teli út volt ez, amely a feltámadáshoz vezetett. Egy 2000 éves esemény, amely ma is valóság lehet sokak számára. Ehhez az út: engedelmesség és gyötrelem. Nem aszkézis, hanem a másság gyötrelme. Gyötrelem, mert el kell viselni, hogy kinevetnek érte, vagy, hogy sok mindenről tényleg le kell mondanunk, ami a világ szemében jónak tűnik.
Hogy mégis miért válasszuk ezt az utat? Azért, amiért pl. az esztergomi kirándulásnál sem a kényelmes utat választottuk, hanem azt, amelyik egy meredek, soklépcsős sikátoron, „Macskaúton” vitt föl a várhoz. Izzadva, lihegve, amikor már majdnem fölértünk, akkor valamelyik gyermek felkiáltott, amikor oldalra pillantva meglátta a szép kilátást: „Király ez a túra, Tibor bácsi!” A könnyebbik úton ezt nem lehetett volna látni, s az út megtételéhez pedig a fölénk magasodó vár hívogató látványa adta az erőt. Sántít a hasonlat, mert a többi út is a várhoz vezet, viszont az életutak közül csak a keskeny, nehezen megtalálható, mások által lenézett, gyötrelmes és fáradtságos, Istennek engedelmeskedő út vezet valóban az életre. Csak itt tapasztalhatunk meg olyan csodákat, amit sehol máshol nem. A többi, a széles út, amelyen káromkodnak az emberek és engedetlenek Istennek, halálba és pusztulásba vezet.

Ezen a keskeny úton, ahogyan ott Esztergomban a várra nézve nyerhettünk erőt, látva a célt magunk előtt, ugyanúgy Jézusra nézve nyerhetünk erőt a megtételéhez. Ő nemcsak beszélt az örök életről, hanem feltámadt azért, hogy itt lehessen köztünk.
Jézusra nézve hittel az örök élet magasodik a fejünk fölé. Azért, hogy elérjük, érdemes a fáradtság, a lemondás, a másság vállalása. Mi, akik a gyermekek közt szolgáltunk ezen a héten, azért szóltunk erről, mert tudjuk, hogy csak az Istennek engedelmes élet tart örökké, a többi a halálba vezet. Jártam a széles úton és tudjuk, milyen az. Nem úgy beszélünk róla, mint aki hívőnek született, de a keskeny utat már nem cserélnénk vissza!
Mi ugyan felnőttként is erőtlenül, sok fogyatkozással beszéltünk Sámuel példájáról, vagy Jézus tanításáról, de Jézusnak hatalma és képessége volt arra, hogy meg is élje. Saját erőnk és akaratunk gyengeségét mutatja, hogy reggelente azért imádkoztunk a felnőttekkel együtt: Isten tegyen képessé bennünket a bizonyságtételre erről a keskeny útról. Csakis Ő tesz képessé bennünket is arra, hogy ne csak beszéljünk az engedelmességről, hanem cselekedjük is. Ne csak beszéljünk a szeretetről, hanem tényleg szeressünk is. Ne csak beszéljünk az örök életről, hanem valóban a miénk legyen. Reméljük, hogy valóban úgy beszéltünk róla, mint akiknek ez megadatott, s nemcsak írástudóként felolvastunk egy történetet a Bibliából.
Hogy hányan fogadják el ezt az itt lévő gyerekek közül? …nem tudhatjuk. Ha van valaki közülük, aki már most azt mondja: én ezt a keskeny utat akarom járni, mert az ad nekem boldogságot és életet: áldott legyen az Úr érte! De reméljük és kérjük Istentől, hogy a többiek életében is, majd egy adott ponton, amikor Ő akarja, eszébe juttassa Szentlelke által: valamikor egy gyerekhéten arról beszéltek nekem a felnőttek: ha Istenben bízom és imádkozom Hozzá, Ő meghallgat és megsegít, s hogy az engedelmesség szoros kapuján át lehet az Életre bejutni. S megszületik benne az elhatározás: El akarok indulni ezen az úton! Isten adja, hogy minél többen válasszák ezt az utat a gyermekek és a felnőttek között is!

Lénárt Tibor

(A gyerekhetet bezáró hálaadó istentiszteleten elhangzott prédikáció szerkesztett változata)