Helyreállt a rend!

Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.    A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,    és erről beszéltek egymás között: “Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”    Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.    És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.    De az így szólt hozzájuk: “Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.    De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.”    Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.    (A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.    Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.    Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.    Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.    Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.” (Márk 16,1-13)

„Ez az élet rendje.” – mondjuk akkor, amikor a gyermekek átesnek a kötelező betegségeken; a kamasz gyerekek feszegetik a határokat és próbálják a türelmünket. Mondjuk akkor, amikor a gyermekek felnövekedvén elköltöznek otthonról, megházasodnak, nekik is gyermekeik születnek. És mondjuk akkor is, amikor valaki meghal a családban, s így nyugtatjuk a hozzátartozóinkat, saját magunkat. Születünk élünk és meghalunk, s próbáljuk ezt természetességgel megélni. Ideológiát teremtünk arra nézve, hogy miképpen illeszkedhet bele a halál a világ rendjébe. Evolúciós elméletet gyártunk, amelyben a halál teremtő erővé válik. S közben mégis érezzük mindvégig, hogy ez egyáltalán nem jó…

„Ez az élet rendje.” – s közben azt látjuk, hogy éppen nincs rend az életben. Káosz van a természetben és a társadalomban. Mert amikor rendben vannak a dolgok, akkor béke és nyugalom van. Akkor harmónia és egyetértés van. Nincs mitől félni. De ezt oly ritkán érezzük, mégpedig azért, mert nincs rend. S ahol nincs rend, ott káosz van, ott terror és háború van, viszály, betegség és félelem, válás, függőség és bűnözés, rettegés van.

Isten rendet teremtett ugyan és megállapította, hogy “minden igen jó”. Ezt az “igen jót” mégis nyomokban látjuk csupán. Az égitestek rendben engedelmeskednek a csillagászat törvényeinek, a fizika, a kémia nem hazudtolja meg önmagát. De még sincs rendben minden. Ezért van annyi könny, rettegés, félelem. Amikor a kisgyermek felépít egy homokvárat és azt valaki összedönti, akkor sírva fakad. Mert oda lett a rend, amit létrehozott. A rend elvesztése ezzel jár: könnyek és sírás, félelem és rettegés, a hiábavalóság érzése. Átérezzük azt, amit a Prédikátor könyvében olvasunk: “Minden hiábavalóság!” És az ember megtanul ezzel együtt élni. Oly annyira, hogy képes hozzászokni. Nem barátkozik meg vele, de elfogadja, hogy ennek így kell lennie.

Háziasszonyoknak ismerős az érzés, hogy reggel rendet raknak a lakásban, de mire hazaérkeznek, ugyanolyan felfordulás fogadja őket. Ha hiába takarít minden nap és rak rendet, mégis felfordulás van, akkor egy idő után feladja, és nem csinálja. Hozzászokik, s bár fáj a rendetlenség, megtanul benne élni.

Így éljük az életünket, így él az emberiség. Ott az Édenben felborította az ember a rendet. Beköltözött a félelem a világba, s a káosz erői, amit Isten a teremtésben legyőzött, sok tekintetben átvették az uralmat. És igazából már nem is tudjuk, mi az a „rend”. Átéljük pillanatokra, pl. egy kiránduláson megcsodálva a természetet, érezve a napmelegét, hallgatva a madarak énekét…, aztán hazamenve azonnal belerondít egy halálhír az idilli képbe. És ez az élet rendje. A jelenlegi állapotot tartjuk rendnek. Pedig nem így van, s a húsvét erről szól.

Az élet általunk ismert „rendjében” éltek Jézus tanítványai, azok az asszonyok is, akik kimentek a hét első napján Jézus sírjához. Az élet rendje ez: akit megfeszítettek, az meghalt, el kell temetni, halotti éneket énekelve be kell balzsamozni, hogy a teste hosszabb ideig dacolhasson a „rendben” következő enyészettel. Ez a rend, ez volt normális számukra, ahogy számunkra is az lett volna.

A döbbenet akkor vett erőt rajtuk, amikor valamit „nem találtak rendben” a sírnál. El volt hengerítve a kő, egy természetfölötti lény pedig a legnagyobb természetességgel beszél nekik Jézus feltámadásáról. Nos, ha felborul a rend, akkor jön a rettegés, a félelem oly annyira, hogy négyféle kifejezést használ itt a Biblia. Annyira eltért tapasztalatuk a normálistól, hogy „önkívületbe” estek. Remegtek és minden porcikájuk tiltakozott az ellen, amit láttak. Nem is szóltak senkinek semmit, nehogy bolondnak nézzék őket.

Azonban mégiscsak elterjedt a hír, mert egyébként ma nem lennénk itt. Történt ugyanis még valami: az üres sír látványán túl megjelenik maga Jézus a magdalai Máriának. S ez a találkozás ad neki erőt ahhoz, hogy a gyásztól levert tanítványoknak elvigye a feltámadás örömhírét. Amit, természetesen hitetlenséggel fogadott mindenki. Nemcsak Máriától, hanem minden szemtanútól.

A pszichológia a gyásznak négy fázisát írja le: sokk, irányított szakasz, regresszió és adaptáció. Az utolsó szakaszban elfogadja az ember a halál tényét, s megtanul vele élni. A tanítványok éppen a regresszív állapotban vannak (ami a fásult reménytelenség állapota). Ebbe az állapotba hasít bele a hihetetlen hír, és felborítja a gyász „normális” rendjét.

Jézus egész élete ilyen volt: felborította a rendet. Gyógyíthatatlan betegségeket gyógyított; megszokott, kőbe vésett hagyományokat írt felül vagy vett semmibe; fölborogatta a rendben a templomban lévő pénzváltó asztalokat. Ezeket a jézusi történeteket azért utasítják el sokan, mert vagy nem tudnak azonosulni vele (nem „normális” tanítások ezek) vagy azt mondják, hogy a természet rendjébe ütköző csoda, s nem hiszik el.

Az igazság az, hogy Jézus nem felborítani jött a rendet, hanem éppen helyreállítani. A világ rendjébe ugyanis nem tartozik bele a kapzsiság, irigység, háború, betegség, természeti katasztrófák és halál. Jézus ezeket az ide nem való dolgokat jött megszüntetni, rendet rakni a világban. A feltámadással nem olyan dolog történt, ami nem történhet meg, hanem a halál olyan dolog, aminek nem kellene lennie! Ezt magad is érzed, amikor temetésen vagy. És a végső rend helyreállítása pontosan ebben történik meg! Ezt hirdeti számodra is az üres sírról szóló hír.

Persze, ez önmagában semmit sem fog eredményezni, csak kételkedést. Ezt a hírt nem úgy adjuk tovább, ahogy a hamis híreket a Facebook-on (nem győződik meg senki az igazságról) Itt kell, hogy magad is találkozz a feltámadt Jézussal. Amíg ez nem történik meg, te is kételkedni fogsz, ahogy Mária és a tanítványok, és eszed ágában nem lesz továbbadni! De ez a találkozás  valóban lehetséges, mert Jézus él és ma is itt van Lelke által láthatatlanul, de valóságosan! A Jézussal való találkozás adhatja vissza a reményt a számodra, hogy rend lesz az életedben végre: a családodban, az egészségedben, a munkádban… s nem kell félned a haláltól. S hogy mi erre a bizonyíték?

A tanítványok, miután Jézussal találkoznak, viszik a hírt. Azt a hírt, amit korábban teljesen elutasítottak. És nemcsak vitték a hírt, hanem hajlandóak voltak meghalni érte. A hitetlen tanítványokat hitvalló mártírrá változtatta a Feltámadottal való találkozás. Ma is ez a legnagyobb bizonyíték: az ateizmus, a hitetlenség, a Jézusban való kételkedés és a feltámadás elutasítása még egyetlen embernek sem változtatta meg az életét. Viszont millióknak adott reményt a hit és tette boldoggá az életüket. Boldoggá és örökkévalóvá. Nehéz hinni azt, hogy egy meg nem történt esemény képes ilyen hatásra! S ma erre neked is lehetőséged van. Találkozhatsz Jézussal. Engedd Őt közel magadhoz, aki most is ott áll melletted! Mert ez a hit megváltoztat téged, és ez változtatná meg a világot. Hit nélkül rendetlenség, félelem és halál van. Hitben Jézus újjáteremt mindent, és neked is feltámadást ad!

Egy héttel ezelőtt, virágvasárnap felrobbantottak iszlám szélsőségesek egy nem állami támogatásból épült kopt keresztyén templomot. 50 ember halt meg az istentiszteleten. És mi volt az ő válaszuk erre? Készítettek egy videoklipet, amin a halhatatlan mennyei Egyházról énekelnek dicsőítő éneket. Látszik a képen a felrobbant templombelső, a törmelékek, a felfordulás, amiből előkotorják a hangszereket és elkezdik énekelni azt az éneket, ami nem szól másról, minthogy aki hisz a feltámadásban, az elpusztíthatatlan. És látszólag nincs rendben semmi: romok, tolószékes rokkantak, halottas menet a háttérben…, és mégis, ezekben az emberekben a legnagyobb rend és béke uralkodik. Ezt a békét, ezt a rendet hozta el a feltámadás. Legyen a te számodra is valóság!

Ámen.