Isten vezetése

“Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak napkeleten, előttük ment mindaddig, amíg odaérve meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor ezt látták, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.” (Máté 2,9-12)

Halloween a keresztyén iskolában, grincsfa a templomban, homoszexuális jogokért küzdő keresztyének… Tényleg erre vezet bennünket Isten?

A Máté evangéliumában olvasható karácsonyi történetben a napkeleti bölcsek felismerték Isten vezetését. Miután megtalálták Jézust, álomban kijelentést kaptak arról, hogy ne menjenek vissza Heródeshez. Indokot nem kaptak, csak utasítást, amit figyelmen kívül hagyhattak volna. Ha így tettek volna, akkor Jézust nem tudta volna időben kimenekíteni a családja Egyiptomba, s ő is Heródes vérengző katonáinak áldozatává lett volna. Akkor nincs evangélium, nincs megváltás, és erről a történetről sem tudnánk semmit, akkor nem lett volna mit ünnepelni az elmúlt napokban. Persze, nyilvánvalóan Isten akarata célba ért volna máshogyan, de mégis hátborzongató az, hogy az üdvtörténet tervszerű továbbhaladása néhány, idegen kultúrát képviselő, fura öltözetű keleti csillagjós engedelmességére volt bízva. És ők engedelmesek voltak. Megértették Isten vezetését, felismerték, hogy kivel nem szabad közösséget vállalni, sőt, találkozni sem. És kikerülték a gonoszt, más úton tértek hazájukba.

Milyen jó lenne, ha ma is így vezetne Isten! – gondolhatják sokan. De hát vezet! Ott van Isten teljes, mindent átfogó kijelentése a kezünkben, amit Bibliának nevezünk. Ez több, mint vezérlő csillag, több, mint álom. Jézus Krisztusról tesz bizonyságot, akit megismerve és követve nem téveszthetünk célt. A napkeleti bölcsek először saját fejük után indulva jutottak el Jeruzsálembe. Mert hát király mégiscsak biztosan a palotában születik. De rossz címre vitte őket a józan eszük, a racionális gondolkodásuk. És Heródessel, magával a megtestesült gonosszal találkoztak Jézus helyett. Még jó, hogy tényleg felismerték időben, hogy mit, kit kell követni!

Nagyon kevesen követik ma is Isten vezetését. Még az egyházban is sokszor a józan ész, esztétika és humanizmus diktál a vezérlő Ige helyett. Ha valami ártalmatlannak tűnik vagy esztétikailag szépnek, esetleg nemes célnak, akkor Isten igéjét figyelmen kívül hagyva a legtávolabbra kerülünk Jézustól. És észre sem vesszük, hogy rossz ajtón nyitottunk be, és nincs ott Jézus! Vezetés nélkül összekeverjük a szentet és a profánt, a bűnt az engedelmességgel. A bűn elítéléséről azt gondoljuk, hogy a bűnöst is el kell ítélnünk. A bűn elfogadásával és legalizásával pedig azt hisszük, hogy Jézus mindenkit elfogadó szeretetét gyakoroljuk. Az ártalmatlannak hitt, de mégiscsak sátáni szimbólumokat bevisszük az egyházi életbe, s nem jut eszünkbe Jézus figyelmeztetése: „Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen” (Mt 24,15), akkor jön el a vég. Amikor csak azt hirdetjük, amit Jézus mondott a házasságtörő nőnek: „Én sem ítéllek el”, de nem mondjuk tovább: „Eredj el, és többé ne vétkezz!”, sőt, egyenesen jogot akarunk biztosítani a bűnös élet folytatására, akkor már rég nem Isten vezetését követjük, hanem a saját fejünk és érzéseinkre hagyatkozunk. És csodálkozunk, hogy miért van annyi kudarc, miért nincs áldás. Mert Isten ügye ma is a mi engedelmességünkre van bízva!

De Isten ma is vezet. Kövesd azt a „csillagot”, az igét, még akkor is, ha nem oda és úgy vezet, ahogyan kényelmes, szimpatikus vagy ahogyan te gondolnád! És hidd el, az áldás, a jutalom sem marad el!