Ítélkezési szünet

„Ezért nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amiben mást megítélsz, abban önmagadat ítéled el, hiszen ugyanazokat teszed, miközben ítélkezel.” (Róm 2,1)

Mind ítélkező emberek vagyunk. Az ősi kísértésnek engedve Isten bírói székébe ülve azt gondoljuk, hogy el tudjuk dönteni, mi a jó és mi a rossz, illetve ki a jó és ki a rossz. Pedig objektív ítéletet hozni egyedül Isten képes, és csak Neki van ehhez joga. De mi a saját istenünk akarunk lenni, ezért ítélkezünk. A 7 milliárd isten világában élünk.

Nincs mentségünk, mert amiben elítélünk másokat, és egy-egy hibájuk alapján minősítjük, sőt, kárhoztatjuk őket, ugyanazok a hibák bennünk is ott vannak. Freud, a pszichoanalízis atyja projekciónak (kivetítésnek) nevezte azt az erkölcsi tornamutatványt, amikor a bennünk lévő hibákat másra vetítjük és bennük gyűlöljük, tulajdonképpen önmagunkat.

Hogy ez mennyire így van a te életedben is, gondold csak végig: Vajon a saját gyermekeidnek nem azok a hibái bosszantanak leginkább, nem azokat bocsátod meg legnehezebben, amit épp tőled örököltek? Még füledben csenghetnek a saját szüleid mondatai egy-egy kamaszkori kitörésed után: „Remélem, majd a saját gyerekeidtől ugyanezt visszakapod!” Hát lehet, hogy most visszakaptad, és a benned lévő hibáért őket ítéled el.

Vajon a házastársaddal nem azért veszekszel-e, mert éppen annyira nincs türelme hozzád, mint neked őhozzá?

Vajon a munkahelyeden nem éppen azt, a kollégád által elkövetett hibát szeretnéd, hogy kiderüljön, amit a múltkor te is tettél, csak nem derült ki? Mert mindent megtettél, hogy ne derüljön ki, de most jó lenne, ha őt viszont elmarasztalnák, hogy te tündökölhess.

Vajon a közélet szereplőit nem azért szidod, sőt, gyűlölöd egyiket-másikat, mert megteszik azokat a dolgokat, amiket az ő helyükben te is megtennél? Rokonoknak adják a közpénzes munkákat, meg magán-repülőgéppel járnak… Te az ő helyükben biciklivel járnál és ismeretleneknek vagy az ellenségeidnek adnád a „zsíros” munkát? Ugye, hogy nem. Mégis, a benned lévő hibáért kárhoztatod őket.

Átjárja az ítélkezés szelleme egész életünket a családtól a közéletig. De a bűn az bűn, és nincsen igaz ember egy sem. Mind vétkesek vagyunk, csak a saját vétkünket másra akarjuk vetíteni. Ősi vágya ez az embernek. És az ige azt mondja, hogy nincs mentségünk. Vagy mégis?

Az Ószövetségben olvasunk olyanról, hogy a közösség egy kecskebakra helyezte a kezét, ezáltal jelképesen ráhelyezték vétkeiket, és a bakot ezután feláldozták. Ez volt a „bűnbak”.

Olyan jó lenne, ha elhinnéd: a benned lévő bűnt is rávetítheted másra, de nem a családtagodra vagy bármely más emberre, hanem Jézus Krisztusra. Isten Rá vetítette ki az egész emberiség bűneit, és helyettünk Őt ítélte el a kereszten. Ha ezt tényleg elhiszed, akkor az felszabadít az ítélkezés alól. Többé már nem ítéled el a másik embert, mert az ítélkezés gátja a kegyelem továbbadásának, és megkeseríti életünket, kapcsolatainkat. Ezért olyan kegyetlen a világ, mert kevesek számára igazság mindez. Te tartozz a kevesek közé! Éld át az ítélkezéstől mentes, és ítélettől már nem félő szabadság boldogságát!