“Kövess engem!”

Szeretett gyülekezet! Egy új, öt vasárnapon keresztül tartó témaprédikációs sorozatot kezdünk ma el. Nem egy bibliai könyvet veszünk végig, mint tettük ezt Nehémiással négy hónap vasárnapjain keresztül, hanem egy témát több könyv, több igehely alapján járunk körül. A téma a tanítványság. Nyilván nem közoktatási vagy szakipari képzési relációban fogunk erről beszélni, mert a tanítványság a mi esetünkben a Jézushoz való viszonyunk minőségét jelenti.

Ha azt mondjuk: „Van egy jó hírem meg egy rossz. Melyikkel kezdjem?”, általában a rosszat választják az emberek, mert jó rajta mielőbb túllenni. Ma mondhatnám én is ezt: az adott témakörön belül vannak jó és örömteli, de nehéz és nem vonzó témák. Melyikkel kezdjem? Nem adok választási lehetőséget. Az első téma ugyanis nem az, hogy milyen előnyökkel jár a tanítványság, meg nem is az abban kapott szabadság, hanem: Milyen lemondással jár Jézus követése? De ehhez először megnézzük, mit is jelent Jézust követni! Három ember példáját olvasom az evangéliumból:

“Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,57-62)

Máté evangéliumából tudjuk, hogy aki az első kijelentést tette óriási lelkesedéssel, az egy írástudó volt. Kora vallási vezetője, a társadalom értelmiségi rétegéhez tartozó, biztos egzisztenciával rendelkező, tekintélyes emberről van szó. Mit látott és mire számított? Jézust nagy sokaság kísérte Jeruzsálembe vezető útján. Sokan gondolták, hogy Jézus, mint az ígért Messiás, most zendülést fog kiváltani a fővárosban, átveszi a hatalmat, kiűzi az elnyomó rómaiakat. Ehhez látható tömegbázissal is rendelkezett. Ez az írástudó ehhez a bázishoz akart csatlakozni, hogy tanúja legyen a hatalomátvételnek, s részese a szabadságharc dicsőségnek. Nem is sejti, hogy Jézus épp ellenkező irányba halad: nem dicsőséget keresni, hanem a kereszten teljesen letenni. Nem hatalmat átadni megy, hanem arról teljesen lemondani addig, amíg elszenvedi a váltsághalált az emberiség bűneiért. Jézus lehűti a lelkesedését ennek az embernek, mert arról beszél neki, hogy aki Őt követi, annak másra kell számítania, mint amit ez az írástudó remélt. És itt beszél arról, hogy mit is jelent Őt követni: otthontalanságot jelent. A rókáknak barlangjuk van, az ég madarainak fészkük… Csak átutazók vagyunk e földön, nem ide rendezkedünk be, nem ide kötődünk szorosan. Erre az útra vállalkozik, aki Jézust követni akarja. Követni, és nem csak csatlakozni hozzá, mint ez az ember. Mert valóban a „csatlakozás” a jó szó. Az eredeti nyelvben itt szereplő görög szó nyelvtani alakja is ezt jelenti, nem pedig a követést.

Mi a különbség? Csatlakozás az, amikor egy futó mellé szegődsz és futsz utána vagy mellette…, egy ideig, amíg bírod, amíg tart a lelkesedés, az erő. Követés pedig az, ha vállalod azt a lemondó, önsanyargató életformát, az edzések fáradalmait, ami ahhoz kell, hogy végig fusd a pályát. Sorsközösséget jelent. Díjat a csatlakozással nem lehet elérni. Ez az írástudó nem volt tisztában azzal, hogy nem elég Jézushoz csatlakozni, hanem követni kell őt. Az eredeti nyelvben itt használt szó többet jelent, mint amit a magyar “követés” szó jelentése visszaadhatna. Azt jelenti ugyanis, hogy összetartozni valakivel egy ösvényen, úton. De ez az út nehéz, szenvedéssel teljes.

Te mit szeretnél? Jézust követni, összetartozni vele, vagy csak csatlakozni hozzá? Ha csak egy erkölcsi, morális példát látsz benne, akit utánozni akarsz; ha Ő számodra csak egy világnézet; ha csak egy vallás megalapítóját ismered fel Benne; ha e világi céljaidhoz akarod Őt segítségnek; ha csak időlegesen, heti egy-egy órát szánsz rá, akkor te csak csatlakozni szeretnél. Lehet, hogy nagy lelkesedéssel, de egy idő után feladva. Mert csalódni fogsz. Jézus követése sorsközösség azzal az Istennel, aki otthagyta mindenét és emberré lett. Jó, ha ezt előre tudod, mielőtt meghozod a döntésedet! Mennyei dicsőségből egy istállóba érkezett, hontalanságban élte életét. Azért, hogy az Édenből (Isten jelenlétéből) számkivetett embernek újra otthont adjon.  Tőled nem azt kéri, hogy hagyd el a házadat és legyél földönfutó. Hanem hogy ne érzed otthon benne magad, ne azonosulj vele.  Egyszer egy tévériportban megkérdeztek egy hajléktalant, aki már hosszú évek vagy talán évtizedek óta az utcán élt kartondobozokból épített kunyhókban, hogy miért nem élt az ingyen lakás lehetőségével, amit kínált neki egy szeretetszolgálat. Ő azt válaszolta, hogy már annyira megszokta a hajléktalanságot, hogy már nem is vágyik lakásba. Az emberek többsége is már annyira megszokta az Isten jelenlétéből valós számkivetettséget, hogy nem is vágyik vissza hozzá. Az otthontalan ember jól érzi magát ebben a kitaszított állapotban, s visszautasítja a lehetőséget, amit az Úr kínál: otthonra lelni Nála.

Wass Albert írja “Hontalanság hitvallása” c. verésben:

Hontalan vagyok, 
Mert vallom, hogy a gondolat szabad, 
Mert hazám ott van a Kárpátok alatt 
És népem a magyar. 
Hontalan vagyok, 
Mert hirdetem, hogy testvér minden ember, 
S hogy egymásra kell, leljen végre egyszer 
Mindenki, aki jót akar. 
Hontalan vagyok, 
Mert hiszek jóban , igazban, szépben. 
Minden vallásban és minden népben 
És Istenben, kié a diadal. 
Hontalan vagyok, 
De vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet, 
És maradok ez úton, míg csak élek 
Töretlen hittel ember és magyar.  

Érzed, hogy ez a világ másról szól? Olyan illúzió ez az egész, amiről szól ez a vers. Mert soha nem érezhetjük a világban otthon magunkat. Sok pénzt költünk lakberendezésre, hogy otthonosabbak legyenek a lakásaink. Azt gondoljuk, hogy máshová költözve, drága pénzen berendezett lakásokban majd végre otthonra lelhetünk. De fölfedezzük, hogy ami az otthonhoz kell, azt nem lehet kapni az IKEA-ban. Jóakarat, testvériség, igazság, hit, szeretet. Ha tiszta szívből úgy érzed, hogy ezekre lenne szükség ahhoz, hogy otthon érezd magad, akkor követheted Jézust. Ha így érzed, hogy ez nincs meg és hontalan vagy, akkor jó helyen jársz, amikor ezt Jézus mellett, Őt követve akarod megtalálni! És mellette végre valóban otthonra lelsz. Én így tudom mindenhol otthon érezni magam, mert az otthonom ott van, ahol kapcsolatban lehetek Krisztussal. Nem házhoz és településhez kötődik az, hogy otthonra leljek, hanem Isten jelenlétéhez.

A másik embert Jézus szólítja meg: „Kövess engem!” Ennek a Jézus által megszólított embernek a reakciója olyan, mint általában lenni szokott: kifogást keres, hogy mi akadályozza meg Jézus követésében. Találékony az ember kifogások tekintetében, amellyel megnyugtatja magát, hogy ő ugyan menne, de nincs lehetősége rá. Ritka az, hogy direkt módon utasítják el az Úr hívó szavát. Tíz olyan ember közül, akik visszautasítják Jézus hívását, nyolc nem direkt módon teszi, hanem kifogások mögé bújik: nincs időm, lehetőségem, stb. Csak kettő az, aki kimondja: nem érdekel az egész és semmilyen vallásos dolog nem érdekel. A héten tanúja voltam egy érdekes beszélgetésnek az építkezésen, kedden. A tetőfedő jött délelőtt 10 óra körül, hogy föltegye a toronysüvegre a kúpcserepeket. Nyomkodta a kocsijában egy ideig a telefonját, majd kiszállva közölte: nem tudja megcsinálni a munkát, mert nincsenek kúpcserepek. A kőműves mutatta meg neki, hogy ott van, az udvar sarkában. Aztán az volt a kifogás, hogy nincs akasztóvas, ami kell, de erre a kőműves mondta, hogy arra emlékszik, hogy fönt van a torony tetején. “De nincs fa.” “Azt hozok a fatelepről, ha kell, itt van 5 percre.” – mondta a kőműves. “De csavar is kell!” – hangzott a következő kifogás. “Azt meg hozok a csavarboltól, itt van az is a közelben.” – jött a válasz. Miután elfogytak a kifogások, felkiáltott a bádogos: “Értsd meg, ember, hogy délután már máshol kell lennem!” A kifogás lényege, hogy valójában nem akarta megcsinálni a munkát. Ugyanígy vagyunk Jézus követésével is. Hihetetlen széles palettája van a kifogásainknak.

Itt egy példáját látjuk a kifogásnak, ami egyébként összefoglalja az összeset. „Engedd meg, hogy eltemessem apámat, osztozzam a családom gyászában, reménytelenségében, fájdalmában.” Mert lehet, hogy az Úr a családodban egyedüliként téged hívott el, s ha nem mész, akkor azt jelenti, hogy abban a reménytelen állapotban akarsz még maradni, ami a többieket is jellemzi. A gyászban csak sírni tudó, de a halál sötétjén túllátni képtelen állapotban. Érdemes azonban megfigyelni, hogy Jézus nem szektát alapít. Nem kirángat valakit a szerettei közül és fanatikussá teszi. Vannak ilyen szekták, amelyek megszakíttatják a családi kapcsolatot az úgynevezett hitetlenekkel. Az Ő követése nem földrajzi helyváltoztatást jelent: visszaküldi őt hozzájuk, hogy hirdesse az Isten országát. Hirdesse a vigasztalást, az ÉLETET, amely úr a halál felett, hirdesse, hogy Jézusban egészen közel jött hozzánk az Isten! Vigyen reményt a családjának, a szomszédainak. Mekkora szeretet ez, amellyel Jézus hívó szavát, vigasztalását ezen az egy emberen keresztül juttatja el sokakhoz! Mert neki nemcsak az az egy ember fontos, akit megszólított, hanem azok is, akik otthon maradtak. Lehet, hogy te is ezért vagy itt? Hogy vidd haza a hírt Isten országáról?

Persze, nehéz ez, hiszen sokaknak vannak vallásos előítéleteik a szeretteid között is, s nem minden alap nélkül. Ennek az embernek a családja is valószínűleg csak a farizeusok és írástudók dogmatikus és vallásos tanításán keresztül hallott az Úrról. A követelő és törvényt betartató Istent ismerték, nem pedig az elfogadó, kegyelmes Istent, akit Krisztus hirdetett. Ma is sokan csak a vallás által felállított torz képet látják Istenről. Nem úgy, ahogy Krisztus kijelentette. Az egyháznak éppen ezért nem vallást, hanem Krisztust kell hirdetni. Neked pedig, mint az egyház tagjának ez a feladatod, hogy Krisztust hirdesd a saját köreidben, a benne megjelent életet, szabadságot, lehetőséget. AZ EVANGÉLIUMOT.

A harmadik tanítványjelölt is – úgy tűnik – valamilyen kifogást keres. De itt nem egészen erről van szó. Itt is csak csatlakozásról beszélhetünk. A családtól való búcsúzásban a múlthoz való fájdalmas ragaszkodás ölt testet. Jézus egy példázatot mond: „Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” A korabeli mezőgazdasági szántó-vető eszközök még nem rendelkeztek GPS alapú sorkövetővel, amelynek segítségével nyílegyenes sorokat lehetett szántani. Ezt csak úgy lehetett, ha a szántó-vető paraszt előre nézett. Jézust követni csak úgy lehet, ha az ember nem cipeli magával a múltját és nem is vágyik vissza. „ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Fil 3,14) Nem vágyom vissza a régi kapcsolataimba, amik lehet, éppen a hitem miatt szűntek meg. Nem hordozom magammal régi, téves döntéseim miatti bűntudatomat. Nem vágyom vissza a régi életembe.

Mit kell hát tenned? Jézus ebben a példa, az egész tanítás kurrikuluma. Otthagyta otthonát, hontalanná lett, hogy az Élet üzenetét elhozza a reménytelenségbe, gyógyulást ebbe a beteg világba. Nem ragaszkodott a múltjához, hanem vállalta az utat, még ha a kereszthalálig vezetett is. Ezáltal biztosította az ÉLET-et. Érted már? Akarod-e tényleg követni Őt, s nemcsak csatlakozni hozzá? Akarsz-e Krisztusban élni, ebben megerősödni? Akarsz-e hontalanná válni a világban, hogy Benne olyan otthonra lelj, amire mindig is vágytál? Ha meghoztad ezt a döntést, akkor vidd most csöndes imádságban elé!