Küldetésre teremtve

Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához:    Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!    El is indult Jónás, de azért, hogy Tarsísba meneküljön az Úr elől. Elment Jáfóba, talált ott egy hajót, amely Tarsísba készült. Kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt, hogy a rajta levőkkel Tarsísba menjen az Úr elől.”

(Jón 1,1-3)  

Jónás próféta története nem a végén olvasható tanulság, hanem leginkább a benne szereplő cethal következtében vált közismertté. Egy hosszabb körmondatban összefoglalható ez a rövid történet. Azonban nem a cethal a főszereplő, de még csak nem is Jónás, hanem mi, magunkat hívő keresztyé­neknek tartó emberek. Ha mélyére ásunk az Igének és kérjük Isten Lelkének vezetését, akkor megvilágosodik előttünk, hogy ez a történet rólunk és hozzánk szól. Szól hozzád, református keresztyén emberhez; és szól hozzánk, mint missziói gyülekezethez. Sok ezer éves történet, amely Isten időtlen Igéjét hordozza, ma is aktuálisan, személyre szólóan neked, nekünk. Isten szava ugyanis nem céltalanul bolyong az éterben. Nem általánosságban, hanem mindig egy konkrét emberhez szól. „Így szólt az Úr igéje Jónáshoz, Amittaj fiához”, és így szól ma is név szerint hozzád. Nem tévesztett célt, neked van elkészítve az üzenet. De milyen üzenet? Keressük meg együtt a Lélek vezetésével ezen az öt vasárnapon!

Jónás egy igazi prófétai küldetést kap. Menjen Ninivébe, a nagy városba, és ott prédikáljon, hívja a lakosságot megtérésre. Mit látunk meg ebből? Elsősorban azt, hogy Isten gyermekeiként félti ezt a bűnnel teli várost. Gonoszságuk már az égig ér, és ha nem változnak meg, ez hamarosan saját vesztüket fogja okozni. Szó szerint azt mondja az Úr: Kiálts rá! – ahogy a szülő rákiált az autó elé lépő figyelmetlen gyermekére. Nem igaz tehát az a nézet, hogy az Ószövetség Istene egy büntető és bosszúálló isten! Nagyon is lehajol a bűnös emberhez, még akkor is, ha nem is a választott néphez tartozik! Pontosan ezzel van a gond Jónás részéről. Mert Ninive Asszíria fővárosa. Annak az Asszíriának, amely az Istentől távoli élet, a gonoszság és a pogányság szimbóluma, Izráel ellensége. A Jónás történetének idejében még csak éppen felemelkedőben lévő város később egy világbirodalom fővárosává lett, amellyel meggyűlt a baja Izráelnek. Az asszírok Izráel északi országrészének lakosságát deportálták, és másokat telepítettek a helyükre, ők lettek a későbbi samaritánusok. Jónás történetének írásba foglalásakor már nagyon is átérezték és helyeselték az olvasók Jónás tiltakozását küldetése ellen.

Mert ez egy lehetetlen küldetésnek tűnik. Menj az ellenséghez és hirdesd nekik Isten szeretetét! Mit gondolhatott Jónás? „Minek menjek oda? Bolondnak fognak nézni! Senki sem fog hinni, teljesen fölösleges a fáradság. Nélkülük is jól elvagyunk az Isten népe között.” 

Az Ige hozzánk is így szól, és ezért aktuális: Menj, és hívj embereket Istenhez, megtérésre! Mindnyájunknak van prófétai hivatása: Isten nevéről vallást tenni. Beszélj Isten szeretetéről, hogy megtudja mindenki: Istennek minden ember fontos! És figyelmeztetni akarja őket, hogy nem jó úton járnak. “Kiálts rá” a családtagra, a barátodra, a munkatársadra, az osztálytársadra, a szomszédodra azzal a féltő szeretettel, amivel Isten küld hozzájuk! Azért, hogy megmentsd őket.

Jónás megfutamodik a feladat elől. „Csinálja, akinek két anyja van!” – gondolhatja magában. Hajót keres, megveszi a menetjegyet (nem retúr, nehogy később meggondolja magát). És mennyire magunkra ismerhetünk ebben! Mert könnyű evangelizálni a hívők körében, „a mieink között”. Ott jókat tudunk beszélgetni az Úr hatalmas dolgairól. Szeretetvendégségeken, üdítők és sütemények között. Vagy konferenciákon. Ezekre is szükség van. De örömmel lépünk-e ki a templom, a gyülekezet falai közül az ellenséges terepre? Mert oda is van küldetésünk. Sőt, oda van csak igazán!

És most gondolj arra az emberre, akit a leginkább nem kedvelsz!  Akarod-e, hogy őt is szerese Isten? Ja, persze, hogy akarod. Csak ne neked kelljen beszélni Isten szeretetéről. Szánnál rá időt, erőt, hogy figyelmeztesd? Vagy úgy gondolod: jól ellennél nélküle is a mennyben. Jónás azért nem vállalta a küldetését, mert Isten szava számára csak egy parancs volt, amit meg lehet tagadni. Eleve bukott dolog Isten szeretetét hirdetni, miközben benne nincs meg ez a pogányokhoz, bűnösökhöz, hitetlenekhez odahajló szeretet.

A postás nem örömmel viszi a születésnapi képeslapot; nem aggódik, amikor egy nagy összegű csekket vagy bírósági végzést kézbesít; és nem sírva adja senki kezébe a gyásztáviratot. Mert ő csak postás, egy közvetítő. A prófétának viszont azonosulni kell az üzenettel, sőt magával az üzenet Feladójával. Ha megtérésre hív, akkor azt azzal a lelkülettel kell vinni, amivel Isten küldi. Nem lehet parancsszóra evangelizálni, hanem szeretni kell azokat, akikhez küld az Úr. Ha ez hiányzik belőlünk, akkor ösztönösen menekülőre fogjuk a dolgot, mint Jónás tette. És azt az energiát, erőt, lehetőséget, amit a küldetésre adott Isten, ellenkezőleg fogjuk felhasználni. Mennyivel jobb lett volna, ha Jónás az utazás, a logisztika megszervezését és az anyagi erőforrásait nem menekülésre, hanem a küldetésre fordítja! Mert arra kapta. De csak a szeretet tud képessé tenni erre a küldetésre.

Az olyan szeretet, amely ott van előttünk keresztyén életünk nagy példaképében, Jézus Krisztusban. Ő is küldetést kapott az Atyától. Arra született, hogy megkeresse az elveszettet, odamenjen a pogányokhoz, hirdesse Isten kegyelmét a bűnösök­nek. Pontosan a vallási vezetők kérik számon tőle a jónási lelkület hiányát. Mert Ő tényleg elvégezte küldetését, nem úgy, mint Jónás. Jézus átment Samárián; bement a vámszedők házába; asztalhoz ült a részeges alakokkal; szóba elegyedett nőkkel, sőt: prostituáltakkal; megérintette a leprásokat. Nem keresett kibúvót, nem menekült el, hanem elvégezte a „nemszeretem” munkát. Bár hálátlan feladat volt ez, az embert, akihez küldetett, nagyon is szerette! Azért volt erre képes, mert Ő nem csupán evangéliumot hirdetett, nem csak üzenetet hozott az Atyától, amit vagy elmond, vagy nem, hanem Ő maga volt az evangélium, az üzenet. Sőt, az Atya Benne öltött testet. Teljes lényével az Atya küldetésében állt. Nemcsak beszélt a szeretetről, hanem maga volt a szeretet. Na, ezt kellene megtanulnunk Tőle!

Jónás arcában így láthatjuk meg önmagunk tükörképét. S így látjuk Jézust, amilyennek lennünk kellene. Sokszor arról szól az igehirdetés (a mai is lehetne ilyen), hogy Jónás így csinálta, Jézus viszont úgy. Te legyél olyan, mint Jézus. Nagyszerű üzenet, csak az a baj vele, hogy megvalósíthatatlan. Küldetésünk a megtérésre hívás. Nem az egyik, hanem A KÜLDETÉSÜNK. Egész lényünkkel ebben kellene benne állnunk ott, ahol vagyunk. Ennek ellenére vajon a majd 5000 monorierdői lakosból hányan hallották tőlünk, tőled Isten megtérésre hívó szavát? A munkahelyeden hányan hallottak tőled arról, hogy Isten szereti őket is és azt akarja, hogy ne vesszenek el? Ha nem hallottak, az azért van, mert az ellenkező irányba haladsz. Menekülsz a feladat elől, mint Jónás, megvetted a jegyet, te is csak egy útra. De ma a visszaútra is jegyet kaphatsz, s ez a jegy a kegyelem.

Szükségünk van rá, mert antimisszionáriusok vagyunk. És a kegyelem arról szól, hogy Isten nekünk is annyira megbocsát, mint azoknak, akikhez küld. Érzed, hogy megfordult a mondat? Nem másoknak annyira, amennyire neked, hanem neked annyira megbocsát, mint bárki másnak, aki elfogadja ezt a kegyelmet. Rászorulsz hát erre a kegyelemre. Ha ez a felismerés szíven talál, biztos, hogy szaladni fogsz az örömhírrel oda, ahová küld az Úr!

Ámen.

(Elhangzott 2017. szeptember 10-én)