Legyen világosság!

Az ünnep pillanatai. Ez az adventi sorozatunk címe. Az idén nem mély mondanivalót keresünk, nem is az üdvtörténeti események komplex összefüggéseit vizsgáljuk, hanem egyszerűen csak szeretnénk megtalálni és átélni a pillanatot, amit az ünnep egyedüli módon kínál. És nemcsak karácsonykor, hanem már most is! Éppen ezért nem fogok nagy bölcsességeket és közhelyeket puffogtatni. Én úgy gondolom, mindannyian erre vágyunk. Sok mindent meg is teszünk ezért, de valahogy mégis elrohanunk az ünnep mellett. Nem azt találjuk benne, amit keresünk, hanem éppen koncentrált formában azt, ami elől menekülünk: rohanás, fáradtság, kapkodás, idegesség…, és az egész egy nagy kötelességgé, nyűggé válik. November eleje óta felspanolt lelkiállapottal érkezünk meg az ünnephez, és – nem túlzok – van, akinek már most elege van az egészből. Munkahelyi év végi őrültek házához csatlakozik a bevásárlólista okozta stressz, mert mintha a boltban töltött órákkal egyenes arányban a lista hosszúsága is növekedne…, ahelyett, hogy csökkenne.

Isten ünnepre hív, de nem ilyenre. Ő megnyugvást, békét akar adni. Leállást. …talán még a gyülekezetben sem több alkalom kéne ilyenkor, hanem kevesebb? Hát arra hívlak ma benneteket, hogy dőljetek hátra a székeken, és élvezzétek az ünnepet! Ma, itt. Aztán vigyétek magatokkal a szívetekben! Dőljetek hátra, s képzeletben, az ige segítségével legyetek tanúi a teremtésnek. Nyugodtan csukd is be a szemed, mikor olvasom majd. Mert, ha az ünnepet keressük, az ott van. Azzal kezdődik a történelem:

Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság. Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte el. Így lett este, és lett reggel: első nap.”

Milyen magasztos és ünnepi pillanat, amikor ülsz egy színházban vagy egy koncertteremben, elsötétül a nézőtér, felgördül a függöny, kigyulladnak a fények, s kezdetét veszi valami olyan, aminek csak szemtanúja lehetsz, alkotója semmiképpen sem! …Érzed ezt a pillanatot?… Ezt ragadd meg, mert ez maga az ünnep! Isten a teremtés hajnalán ünnepet teremtett, s ebben az ünnepben alkotott meg minden mást. Igen, ez az! De hogyan élhetnénk át újra és újra? Ha meg tudjuk, mitől ünnepi ez a pillanat, akkor újból átélhetjük. Valami olyan jelenik meg, amitől ünnepivé válik ez a pillanat. És ez a valami: a VILÁGOSSÁG! Nem a fotonok megteremtéséről szól ez a történet, s nem luxokban mérhető az első megteremtett dolog mennyisége. Hisz’ csak a negyedik napon teremti meg Isten a fényforrásokat, az égitesteket. A világosság valami más: szimbólum, amely kifejezi Isten jelenlétének valós tapasztalatát. Isten Lelke lebeg a sötét mélység fölött, Ő ott volt akkor is, de a világosság már ennek a jelenlétnek a megtapasztalását jelenti.

A világosság a színtiszta jóság és tökéletesség, a szentség és tisztaság valóságát jeleníti meg. Ez járta át a világot azelőtt, mielőtt bármi más létrejöhetett volna. „Látta Isten, hogy a világosság jó.” A világosság maga az élet: Nélküle nem jöhet létre semmilyen élő. És később is Ő kell hozzá. „Legyen világosság!” – és e szóra (Isten első bibliai mondatára) a teremtést megelőző káosz sötétségét feloszlatja az isteni jelenlét vakító fehérsége. A káoszból rend lesz, mert Isten jelen van! Ahogyan az iskolai kísérletben a papírlapra szórt vasreszelék azonnal az erővonalak mentén rendeződik, ahogyan megjelenik alatta a mágnes. Ettől olyan ünnepi a pillanat. Az ünnepi lakás attól meghitt, hogy a hétköznapi káoszból rendbe rakjuk. Ha nem 1000 W-tal világítunk, hanem a sötétséget néhány gyertya fénye melegíti félhomállyá. A sötét térben lobogó gyertyafény ünnepet varázsol a lakásunkba. A teremtés sötét háttere előtt felragyog az isteni világosság, s ünnepet teremt az egész eljövendő világ számára. Amikor ünnepre vágysz, akkor oda vágysz te is, a kezdetekhez.

Érdekes, hogy mindig a múltba vágyunk. Mintha lenne ott valami, ami jobb, szebb! Gyerekkorunk karácsonyai szebbek voltak. A nagymama bejglije mindig sikerült, a hó mindig idejében érkezett és fehér volt a karácsony. Valami van a múltban, amire áhítozunk. Gyermek-pszichológusok elmondják, hogy a gyerekek első szabadkézi rajzai általában a Napot ábrázolják. Ami világosságot ad, de amit még nem is láttak, hisz’ nem tudnak belenézni.

A világosság emlékét és vágyát hordozzuk szívünkben gyermekkorunk óta. Szeretnéd, hogy a sötétségben világosság ragyogjon fel. És ebben a vágyban van a magyarázat is arra, hogy miért keressük még mindig az ünnepet, miért nem érezzük azt, miért vétjük el. Azért, mert sötét van. És hiába gyújtunk gyertyát, a szimbólumok nem idézik elő az általuk jelzett dolgok valóságát. A gyertyáktól nem lesz IGAZI VILÁGOSSÁG!

A sötét: a káosz, a bűn, a halál szimbóluma. A ’rossz’, a szentségtelen, a tisztátalanság valóságát jeleníti meg. A sötétség a fény hiánya. Azt nem kell megteremteni. A rossz a jónak nem ellentéte, hanem a hiánya. Ha nincs világosság, meghal az élet. Ha van világosság, de valami eltakarja azt, akkor is – lassan ugyan – de meghal az élet. Az ablakunkban lévő virágok elsárgultak és ledobták leveleiket, mert nem jön be elég fény az ablakon. Az előtte lévő tető beárnyékolja. És hiába világítunk bent lámpafénnyel.

Nem az-e a baj, hogy valami eltakarja előlünk is a világosságot? Hogy egy ilyen világossághiánytól (Istenhiánytól) haldokló sötét világban neonfénnyel, időzített LED-sorokkal, műanyag és eldobható dolgokkal, hitelkártyákkal akarjuk biztosítani a tökéletes ünnepet s pótolni az IGAZI VILÁGOSSÁGOT, azaz Isten jelenlétét? De marad a sötétség és a káosz, a sápadt félelem.

Mit vársz az ünneptől? Szeretnéd, hogy a sötétben: a bűneid, a gyászod, a betegségeid, a nélkülözésed sötétségében világosság ragyoghatna végre fel: kegyelem, vigasztalás, gyógyulás, megelégedettség, szentség?

A világosság élettér (ahogy a sötétség is). Aki sötétben él, az bizonytalanul botorkál; nem tudja, mekkora a tér, amiben él; tapogatja a tárgyakat, s az alapján próbálja elképzelni. Fél, mert nem tudja, mi veszi körül, mi vár rá a sarokban. És néha hasra is esik. A világ sötétségben él. Aki világosságban jár, az magabiztos. Látja, hogy hol van és mi veszi körül. Ha nem tapogatja meg a dolgokat, akkor is tudja, mi az. Nem fél, mert látja: nincs mitől. Nem esik el, mert látja a biztos utat. És látja önmagát is. De jó lenne, ha ez a világosság növekedhetne bennünk, körülöttünk! Erről szól ma az ige, hogy lehet így is látni a világot. Valóságosan. Édesapám mindig azt mondta: “Fiam, én tiszteletben tartom a hitedet, de én realista vagyok.” Kérdés, hogy mi a reális, azaz valóságos. A sötétben élő embernek egyetlen szín a valóságos: a fekete. A gyász, a fájdalom, a bizonytalanság, az ebből eredő feszültség.

Szeretnéd, ha végre a benned lévő káoszt (a zaklatottságot, a kapkodást, idegességet, aggódást, szorongást, félelemet) végre egy csapásra REND váltaná fel. Úgy, mint ott teremtésben. Szeretnél olyan ünnepet, ami megváltoztat végre, új teremtés lenni, végre világosságban járni és élni annyi sötétség után. Káoszból rend, gyilkosból szent legyen.

Ahogyan egyre több gyertya gyullad meg, úgy hirdeti, hogy Isten megismételte a teremtés pillanatát. Eljött az IGAZI VILÁGOSSÁG. A halál árnyéka földjén lakókra világosság ragyog. Nem kell sötétben (gyászban, fájdalomban, bűnben, betegségben) élni. Isten cselekvő szeretetének fényében láthatod végre az igazi valóságot, és önmagadat is. Mert amikor megérted, hogy Jézus miért született meg (azért, hogy odaadja magát a keresztre bűneink miatt), akkor MÁS FÉNYBEN fogod látni a világot. Amikor megérted, elhiszed, hogy a sötétség te miattad is van, és hogy Isten ennek ellenére világosságot, életet ad mégis. És ez már nem is karácsonyról szól…

Az ajándékokról lekaparjuk az árat, hogy ne lehessen látni, mennyibe került. Pedig, ha valaminek tudjuk az értékét, más fényben látjuk az ajándékozót is. Isten azt akarta, hogy tudjuk az értékét. Ezt hirdeti ez az asztal, amin itt vannak az úrvacsora jegyei! Ha ennek a fényében élsz tovább, egész más lesz az életed: ünneppé és ajándékká válik minden pillanat. Értékes lesz a világ, az élet, a másik ember és te magad is. És nem kell hozzátenned semmit, nem kell sok pénzt ráköltened!

Isten Lelke ma is itt lebeg fölöttünk, a sötétség fölött. Legyen világosság! Krisztusban újjáteremti a világot és téged. Engedd, hogy szerethessen téged. Tégy le minden tennivalót, hagyd az ünnepi előkészületeket, és vonulj el, légy csendben, add át magad Neki! A hitben járó ember így éli meg az ünnepet: épp ellenkezőleg. Nem rohan, hanem csendben van, s megéli az ünnep pillanatát. Úgy, ahogy egyébként mindenki szeretné. Éljük át ezt ma együtt!