Létalapunk

Textus: 1Kor 1,1-3

Lekció: Jer 6,9-17

A gazdag nagyvárosoknak vannak olyan negyedei, amelyeket a kábítószer-kereskedők, sztriptíztáncosok, prostituáltak, szerencsejátékosok uralnak. Keresztyén misszió szempontjából nem nagyon valószínűsítenénk az evangéliumra való fogékonyságot ezekben a városrészekben.

Az ókori Korinthus pedig ilyen volt. Nemcsak egy része, hanem az egész város! A Római Birodalom második legnagyobb városa a maga 700.000 lakójával. Gazdag kereskedelme volt. Ugyanakkor szabadosság és erkölcstelenség jellemezte. Mindezek csúcsán ott állt a Vénusz istennőnek szentelt templom, amelyben több, mint 1000 prostituáltat foglalkoztattak. Minden új vallás beolvadt a város „carpe diem” lelkületébe. Hát…, misszió szempontjából emberileg eléggé öngyilkos vállalkozás volt itt keresztyén gyülekezetet alapítani.

Ha belegondoltunk mindebbe, akkor térjünk rá arra, hogy miért a Korinthusi első levél alapján fog szólni most egy ideig vasárnapról vasárnapra az ige! Mert hát Monorierdőről is van, aki azt mondja: „Nem fogékonyak itt az emberek!” „Kemény nép ez!” Rengeteg esetlen próbálkozás jellemzi a munkánkat.

Rögtön legyen a reménységünk az az elején, hogy Korinthus jóval keményebb hely volt, mégis Pál gyülekezetet alapított. De Pál alapította? Emberileg biztos nem sikerült volna. Pál magáról azt mondja, hogy Isten által néven nevezett, elhívott apostol. Nem önjelölt próféta és népnevelő, hanem személyesen Isten hívta és küldte.

A természetes kiválasztódásról a biológia azt tanítja, hogy az erőviszonyok választják ki az élőlényeket. Az erősek megmaradnak, a gyengék kihalnak. Egy álláshirdetésre van, hogy jeligés jelentkezést kell beadni, mert nem a személy a fontos, hanem a képességek. Azok alapján választják ki a megfelelő munkaerőt. Isten azonban az egyént választja ki saját akaratából és bízza meg úgy, hogy a képességei alapján nem is alkalmas a feladatra. Isten tehát nem a láthatóban való remény, hanem a láthatatlanban való bizalom alapján választ. Így választja ki és hívja el a keresztyénüldöző apostolt. Ki hitte volna? Látszólag alkalmatlan volt. Miért nem a 11 apostol közül választott Isten, akik Jézussal voltak három éven át? Mégis, a többi apostol összesen nem írt annyit, nem prédikált annyit, mint ő. Mert Isten látta benne az akkor még láthatatlan evangélistát. Így bízza meg az evangélium ellenségét (Pált) azzal, hogy egy lehetetlen helyen hirdesse az evangéliumot. Ő is és a gyülekezet is Isten akaratából lett elhívott. Úgy is szólítja meg őket, hogy Isten Korinthusban lévő gyülekezete.

Nem Pál gyülekezete, hanem Istené! Ez nagyon fontos ránk nézve is a továbbiakra, mert nem emberhez köthető a gyülekezet, hanem Istenhez. Isten gyülekezete van itt is! Nem az egyházkerület, nem a püspök, nem a lelkipásztorok akarták. Nem köthető személyekhez a gyülekezet, s ne is akarjuk odakötni! Ha odakötődik, akkor baj van. De erről később is fog szólni Pál. És olvassuk csak tovább: „elhívott szentek”! Meredek jelző egy ilyen városra, s meredek ránk nézve is, még ha talán ennyire mélyen nem vagyunk is! Mert nekünk is szól az Ige: azt mondja, hogy mindazoknak, akik a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják. Kitárul e levél panorámája, s átível korokon, határokon, népeken át. Így szólít minket is elhívott szenteknek, azaz Isten számára elkülönítetteknek.

Hogyan szólít meg Isten bennünket? Ahogy minden istentisztelet elején (sokan nem tudják, hogy ez valóban Isten megszólítása). „kegyelem nektek, és békesség” Ez nem olyan „Hölgyeim és uraim, jó napot kívánok!” formula, hanem sokkal mélyebb, sokkal hatóbb. Isteni teremtő szó. Mert belegondoltunk-e valaha is abba, hogy mit jelent ez a mára már megszokott liturgikus szöveg? Nem más, mint a gyülekezet létalapja, sőt, emberi létünk, életünk/örök életünk alapja! Kegyelem és békesség! Nem az emberi szándék, nem az egyházi törvények hozzák létre ugyanis a gyülekezetet, hanem Isten kegyelme. Ezzel nagyon tisztában kell lennünk!

Kegyelem nélkül nincs egyház, nincs gyülekezet. Mert az, hogy alkalmatlan/érdemtelen voltunk ellenére, egy alkalmatlan helyen Isten kiválaszt magának minket, az csak kegyelemből történhet. S ez a kegyelem Krisztusért, az Ő áldozatáért adatik. Ezt jelenti az, hogy „Krisztus Jézusban megszenteltek” vagyunk. Őérte, miatta, rá nézve volt Korinthusban gyülekezet, s van itt Monorierdőn is!

S ennek a kegyelemnek az egyenes következménye a békesség. Isten nincs haragban velünk, pedig lehetne. S ezért lehetünk ma itt. Ha haragban vagy egy rokonoddal, addig nem mész a házába és ő sem a tiédbe, míg ki nem békültök. Te bejöhettél Isten házába, s Ő is nálad lehet, mert megbékült veled Krisztus érdeméért. S éppen itt látszik az, hogy mennyire fontos a békesség. Mert a kegyelemről beszélünk, a békességet viszont tapasztaljuk. Azon keresztül válik valósággá a kegyelem. Rokonod felé a megbocsátás önmagában üres fogalom, amíg nem vagy vele békességben is. A megbocsátás képessége a távolság növekedésével egyenes arányban növekszik. Könnyen mondjuk, ha nem kell együtt élni az illetővel. De nekünk akkor is békességben kell lennünk, ha össze vagyunk zárva azzal, akit nehezen viselünk el. Ha elfogadtad Isten kegyelmét, akkor tovább is kell adni.

S így lesz valóság a kegyelem a gyülekezetben is. Ha valaki ide bejön, és nem békességet, nem elfogadást tapasztal, akkor nem találkozik a kegyelemmel. Azt fogja látni, hogy „ezek csak beszélnek a kegyelemről, de nem tudják gyakorolni azt.” S nem fog találkozni itt a kegyelmes Istennel…, pedig elvileg azért vagyunk itt! Ha nincs békesség, akkor nem valóság a kegyelem. S ha nincs kegyelem, akkor nincs létalapja a gyülekezetnek, nincs, ami összetartsa, megtartsa. Mert a békétlenség, egymás el nem fogadása törésvonalakat okoz, s a héten az olaszországi földrengés példáján is láthattuk: a törésvonal egy falu pusztulását okozta.

Ugyanígy, az ilyen törésvonalak, amik elválasztanak bennünket egymástól, elpusztíthatják a gyülekezetet, elpusztíthatják a családokat, sajnos, látjuk is ezt.

Isten tehát ma azt mondja: fogadd el a kegyelmet, az elhívásodat! Ne mélyítsd a törésvonalakat, hanem tüntesd el azt kegyelemmel és békesség gyakorlásával! Éld meg azt a békességet, s add tovább a megbocsátást a családodban, a szomszédodnak, a munkatársadnak, a másik gyülekezeti tagnak! Így van jövőnk és reményünk a megmaradásra és a növekedésre. Ugye, érzed a felelősséged ebben?