Tartozásmentes élet

A nép többi része: a papok, a léviták, a kapuőrök, az énekesek, a templomszolgák és mindazok, akik a tartományok népeitől elkülönülve csatlakoztak az Isten törvényéhez feleségeikkel, fiaikkal és leányaikkal együtt; mindenki, aki már elég értelmes volt hozzá, csatlakoztak előkelő honfitársainkhoz. Átok terhe alatt megesküdtünk arra, hogy Isten törvénye szerint élünk, amelyet Isten az ő szolgája, Mózes által adott, és hogy megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.” (Neh 10,29-30)

Aki elég értelmes hozzá, nem ír alá olyan szerződést, melynek feltételeit nem képes teljesíteni. Hitelszerződés megkötése esetén azt vállaljuk, hogy fizetni tudjuk az adott futamidőn belül a törlesztőrészleteket. Erre föltesszük még a házunkat is elzálogosítva azt, hajlandók vagyunk közjegyző által hitelesített, lepecsételt írásba is foglaltatni. A devizahitel-válság azért érintette a lakosság nagy részét érzékenyen, mert olyan szerződést írtak alá nagyon sokan, amiben foglaltakat aztán nem tudták teljesíteni. Pedig benne volt a szerződésben, hogy az árfolyamkockázatból adódóan előállhat ilyen helyzet. Könnyelműség volt, de nem egyértelműen a kölcsönt felvevők voltak a felelősek.

De az igazán ostoba ember az, aki már az elején nem teljesíthető feltételeket tartalmazó szerződést ír alá. Mai bibliai szakaszunk pedig – úgy tűnik – egy ilyen szerződés megkötéséről szól. Az újra benépesített Jeruzsálem lakói Kr. e. 5. sz.-ban megalkotnak egy írásbeli megállapodást, amelyet nem kevesebb, mint 84 ember (papok, léviták, főemberek) látnak el pecsétjükkel. Ezeknek az embereknek a névsorát tartalmazza az előző 28 vers. Ebből a hosszú névsorból az látszik, hogy mennyire komolyan vették ezt a szerződést, amit nem bankkal, hanem egyenesen Istennel kötik meg! Egy olyan féllel szerződnek, aki egyáltalán nem tekinthető egyenrangú félnek. Nézzük meg, hogy miért kötötték meg ezt a megállapodást, és hogy mit tartalmazott!

Azért kötik meg, mert Isten Törvényének és a nemzet történelemnek a tanulmányozásából világossá válik számukra: minden nyomorúság oka az, hogy a nép nem tartotta be Isten Törvényét! Bár elődeik is megfogadták már a Sinai-hegy lábánál, amikor Mózes megkapta a parancsolatok kőtábláit, aztán az évszázadok során újból és újból megújították fogadalmukat, de mégsem tartották be. A Törvény betartása áldást, be nem tartása viszont átkot von maga után, és ez az átok kísérte végig a népet történelme során, amikor például Babilonba kerültek fogságba, s az idegen hatalom lerombolta fővárosukat és templomukat.

Mit tartalmazott ez a szerződés?

  1. “Isten törvénye szerint élünk” – tehát innentől kezdve az lesz személyes és társadalmi életük normája.
  2. “megtartjuk és teljesítjük Urunknak, az Úrnak minden parancsolatát, előírását és rendelkezését.” – azaz: nemcsak elfogadják és jónak tartják, hanem megtartják és teljesítik minden (!) parancsolatát.
  3. “Nem adjuk leányainkat az országban élő népekhez, és fiainknak nem veszünk feleséget az ő leányaik közül.” – tehát nem keverednek más népekkel, ezáltal is biztosítják azt, hogy ne hajtsa el szívüket senki az Úrtól. Történelmük során volt rá példa, hogy miképpen adja fel valaki Istenbe vetett hitét a hitetlen vagy más hitű feleségei miatt. Salamon, a dicsőséges király, aki az első jeruzsálemi templomot felépítette, éppen a környező bálványimádó államokkal kötött politikai szövetségeket úgy, hogy az ottani előkelők közül vett feleségeket magának. Ezek aztán elfordították szívét az Úrtól, és élete végére a hithős és bölcs király Istentől olyan távol került, amire senki nem gondolt volna.
  4. “Ha az országban élő népek árut vagy bármilyen gabonát hoznak eladásra a nyugalom napján, nem vásárolunk tőlük a nyugalom napján vagy más ünnepnapokon. Nem vásárolnak a nyugalom napján.” Nemcsak maguk nem dolgoznak, hanem nem élnek más nyugalomnapi munkájával sem.
  5. “Nem fogjuk elhanyagolni Istenünk házát!” Önként adakoznak Isten házának szolgálatára, fizetik a tizedet, nem hagyják elhanyagolni az Úr házát és ügyét. Ez tulajdonképpen a legterjedelmesebb része a megállapodásnak.

Kérdezem: te aláírnád ezt az ötpontos megállapodást? Amiben kötelezettséget vállalsz arra, hogy

  1. minden körülmények között a Biblia életed normája? Mindent Isten szemszögéből próbálsz meg nézni? Magadat, a másik embert, a kapcsolataidat, stb.?
  2. megtartod Isten minden parancsolatát? A Biblia befolyásolja az életedet, a döntéseidet?
  3. nem közösködsz hitetlenekkel, nem engeded a gyermekedet sem hitetlennel házasságot kötni? Nagyobb hatással van rád a Biblia, mint a kívülálló világ?
  4. nem vásárolsz a nyugalom napján? …miközben lehet, hogy a templomból máris a Tesco-ba mész?
  5. a legfontosabb az életedben Isten házának az ügye, az egyház fenntartása, a szakrális élet lehetőségének a biztosítása? Hála legyen az Úrnak, hogy egyre inkább érezzük a fontosságát, hisz’ annyi adományt adtok, de… ez a legfontosabb a számodra?

Ne szépítsük a helyzetet: mi bizony nem írnánk alá egy ilyen szerződést! Ezek a jeruzsálemiek viszont – úgy tűnik – olyan ostobák voltak, hogy átok terhe alatt még meg is esküdtek. De nehogy azt hidd, hogy azért, mert ők meg tudták tartani! Csak kettőt kell lapozni a Bibliában és már olvashatunk is erről. És láthatjuk is további történelmükből, hogy mennyire nem ment ez nekik. Marad hát a következmény, az átok, mert naivan elhitték önmagukról, hogy képesek betartani ezt a szerződést. De mi szükség is van erre egyáltalán? Ha a jeruzsálemiek példáját látva biztos vagyok abban, hogy nem tudom megtartani, miért kötnék ilyen megállapodást? Kedves testvérem, azért, mert a szövetségkötés nem kerülhető ki!

A világon nincs olyan pénznem, amely adósságmentes lenne. Így minden egyes forint is már az államadóssággal terhelt mértékben kerül forgalomba. Jézus mondott egy példát azoknak a farizeusoknak, akik tőrbe akarták csalni egy ravasz kérdéssel: “Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy sem?” Ő erre hozatott egy dénárt, majd megkérdezte: “Kié ez a kép és ez a felirat?” Szólt a válasz: “A császáré.” “Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” – zárta rövidre a vitát Jézus. (lásd: Mt 22,15-22) Jézus példája az adópénzről arra világít rá, hogy minden egyes emberi élet adóssággal születik meg a világra. Önmaga adósságával Isten felé. Adjátok meg az Istennek, ami az Istené: az Ő képe van az emberen, hisz’ saját képére és hasonlatosságára formált bennünket. Ezért önmagunkkal tartozunk neki. Beleszületünk tehát egy adósságba, ha tetszik, ha nem. És ez egy átokkal terhelt hitelszerződés.

Az emberek túlnyomó többsége nem akarja megadni ezt a tartozást Istennek, mert tagadják a tartozást, meg Isten létét is, akinek tartozunk. De attól a tartozás még létezik! A banki kölcsönt sem otthon tartjuk nyilván, hanem a bank. Attól, hogy mi azt mondjuk: nem tartozunk, ezt a bíróságon már nem tudnánk bizonyítani. Önmagunkkal való adósságunkat pedig Isten tartja nyilván. Ennek a tartozásnak a következménye az átok, amit senki nem tagadhat, mert naponta tapasztalhatja. Jóllehet, néha egy-egy nyaralás feledteti velünk az átkot, ami a világot és az életünket terheli, de újból eszünkbe jut, amikor betegek vagyunk, amikor kudarc és gyász jellemzi az életünket.

Ti azért vagytok viszont itt, mert elismeritek ezt a tartozást. Tudjátok, érzitek, hogy közünk kellene legyen Istenhez. Nem kérdés tehát, hogy kell valamilyen szerződés/szövetség Istennel, amely keretet ad ennek, amelyben rendezhetjük felé önmagunkkal való adósságunkat. Anélkül fönnmaradna az adósság és csak az átokra számíthatnánk. És nem szeretnénk adósként távozni a földi létből. Csak hát oda jutottunk, hogy láthattuk a jeruzsálemi példából: nem tudjuk betartani a szerződés pontjait. Ők sem naivságból kötötték a megállapodást, hanem mert látták, hogy az kikerülhetetlen. És a sorozatos kudarcok, amiket a most már írásba foglalt megállapodás ellenére is  átéltek, vezették el őket a 400 évvel később megszületett Krisztusig.

A hitelszerződést úgy szokták bebiztosítani, hogy valakinek kezességet kell vállalni. Vállalnia kell valakinek, hogy ha az adós fizetésképtelenné válik,. ő fizeti ki az adósságot helyette. Isten már a világ teremtése előtt kijelölte a kezest: Jézus Krisztust. Róla azt olvassuk a Gal 3,13-ban: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: Átkozott, aki fán függ.” 

Kié vagy első sorban? A munkádé, a családodé? A hobbidé? …vagy Istené? Tartozunk, s átok alatt vagyunk. De arról szól éppen az evangélium, hogy JÉZUS EZT AZ ÁTKOT VETTE MAGÁRA. Kezességet vállalt a fizetésképtelenné vált emberért, s ezáltal kiszabadította kétségbeesett, reménytelen állapotából. Akinek tartozunk, az lett a kezesünkké is! S ez óriási örömre ad okot! Mert amilyen kétségbeejtő tud lenni egy adósság, amiből nem látjuk a kiutat, olyan örömre ad okot az, amikor valaki ezt kifizeti helyettünk. Ha ezt megérted, akkor már nem is akarod azt a bizonyos szerződést kikerülni. Mert bár tudod, hogy képtelen vagy maradéktalanul betartani, egy ilyen nagylelkű hitelezővel szemben, mint az Úr, mégiscsak hálás akarsz lenni. Ha valaki elengedi neked a tartozást, azzal éppen nem meg akarod szakítani a kapcsolatot, hanem még szorosabbra vonni, s megtenni, amit kér.

A héten a toronysüveg a helyére került a templomunk tornyán. Nagy dolog ez, hála és dicsőség az Úrnak! De sokan nem gondolnátok, hogy még ettől is nagyobb dolog indított hálára. Lelkészként olyan missziós lehetőség ez, amit Isten adott, s öröm volt, hogy ezen az alkalmon is megtapasztaltam ezt. Amikor fölkerült a toronysisak, ott álltunk szemben az árokparton az áccsal, aki azt készítette. Azt mondta, hogy ő ugyan nem templomba járó, de egészen más érzés templomot építeni, mint bármi mást. Megkérdeztem, hogy miért nem jár templomba, amire azt válaszolta: A vallás olyan dogmatikus a számára, ami kötelezettségeket követel, előírásokat kell betartani…, s ezzel ő nem tud mit kezdeni. Erre elmondtam neki az örömhírt, hogy Isten éppen hogy nem követel, hanem elenged. Tudja, hogy képtelenek vagyunk betartani a szövetséget, ezért Ő vette magára annak az átkát, s felszabadított arra, hogy most már ne kényszerből dogmatikus-vallásos kötelességtudatból, hanem hálából és szabadon kövessük Őt. Ez az ács azt mondta, hogy számára ez teljesen új és még így soha nem hallott Istenről. Fél óra beszélgetés után azzal köszönt el: “Remélem, lesz még alkalmunk erről beszélgetni!” Biztos vagyok benne, hogy lesz!

Jeruzsálem lakói közül ott, Nehémiás idejében, éppen nem az ostobák, hanem azok csatlakoztak, akik elég értelmesek voltak hozzá. Bár a kívülállók számára elég ostobaságnak tűnt akkor és ma is, a Biblia szerint tudás és értelem kérdése a DÖNTÉS, amit meghozol. Nem ésszerű, de józan döntés. Ez a döntés kell a keresztséghez, a konfirmációhoz, Krisztus követéséhez. Ezt a döntést kell meghoznod, lehet, hogy ma: akarsz-e megszabadulni a törvény átkától, a tartozástól? Beszélgettem a héten valakivel, aki elmondta, hogy elhunyt hozzátartozója 35 millió forintos tartozást hagyott hátra. De van ettől rosszabb is: ha magunkkal visszük az adósságunkat! Olvasunk a Jézust eláruló Júdásról, aki – miután felismerte tettének súlyosságát – felakasztotta magát. Magával vitte tartozását az örökkévalóságba. De olvasunk Péterről is, aki egy évvel azután, hogy Isten Fiának vallotta Jézust, háromszor tagadta le, hogy egyáltalán ismerte őt. Viszont nem vitte magával a tartozását. Keserves sírásra fakadt ugyan, de a feltámadt Úrnak háromszor vallotta meg, hogy szereti Őt (lásd: Jn 21,15-17). És tartozására, amit tagadásával is csak növelt, érvényessé vált Krisztus kezessége, átoktörlő halála. Isten ma arra hív, hogy így élj te is tartozásmentes, hálás, boldog életet!

Ámen.