Útravaló

7-0=7

„Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg. A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van. De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek.” (Lk 14,16-18)

Az ember legősibb kísértése az, hogy saját maga istene lehessen. Ez leginkább abban nyilvánul meg, ahogy az anyagi javainkat (amit egyébként Istennek köszönhetünk), és az időnket (amit Isten teremtett és ad) úgy kezeljük, mintha az a miénk lenne, mi rendelkeznénk fölötte. Sok hívő emberről úgy látszik, hogy bár Istent imádni megy a templomba, valójában Istennek a maradékot adja. Pénzéből és… az idejéből. Isten azt kéri, hogy „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt!” (2Móz 20,8). Megszentelni azt jelenti, hogy az Istentől kapott időmből elkülönítek egy részt Istennek. Előre eldöntöttem azt, hogy amikor eljön az idő, akkor megyek. Akkor is, ha lenne más dolgom. Akkor is, ha mások hívnak magukkal máshová. És akkor is, ha nincs kedvem. Ha nem hozod meg ezt a döntést, akkor a megszentelt nap érdeklődés hiányában elmarad. A te életedből biztosan.

Talán voltál már úgy, hogy számítottál egy esküvői vagy ballagási meghívásra. Még szabadságot is vettél ki rá, de mégsem hívtak meg. Milyen keserű csalódás! Ugyanilyen keserű csalódás, amikor meghívsz valakit, de különféle kifogásokat keresve az illető nem jön el, pedig az ünnepi asztalnál névre szóló, foglalt helye van. És érzed, hogy nem voltál annyira fontos a számára, mint azt gondoltad. Valahogy így bánunk mi Istennel.

Ő az a példázatban szereplő ember, aki vacsorát készít és sok vendéget meghív, de azok egytől egyig kibúvót keresnek: „Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem.„Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom.” „Most nősültem, azért nem mehetek.” Ugye, talán egyik példázat sem illik ennyire ránk? „Dolgoznom kell itthon is, mert egész héten nem volt időm.” „Olyan jó idő van, inkább elmegyek kirándulni.” „Jöttek hozzám, végre együtt a család és a barátok, azért nem megyek.” …kimeríthetetlen, hogy mi mindennel éreztetjük Istennel azt, hogy hány fontosabb dolog van az életben, mint Ő. Pedig Ő meghív, és számít rád. És keserűség az, amikor azon a helyen nem talál, ahová a meghívód szól. De neked nincs Rá időd. Majd, ha lesz, ott leszel. Mert a maradékot szántad Neki…

Persze, megmagyarázzuk azzal, hogy fontos nekünk Isten, és attól, hogy nem ülünk ott a templomban, még gondolunk Rá. De hát vigasztalja-e az ilyen magyarázat a vőlegényt, akinek visszautasították a meghívását? “Nem ünneplek veletek, mert jobb dolgom is akadt, de gondolok rád…”

7-7=0 Ez az egyszerű képlet kifejezi azt, hogy a hét napjaiból, ha kivonjuk a magunkra szánt időt, megkapjuk azt, ami Istennek marad. Tényleg ezt érdemli tőlünk? Ennyire nem számít? Persze, Ő legyen ott mindig, ha baj van, és legyen kész az áldást két kézzel, bőségesen osztani!

7-0=7 Ez az egyszerű képlet kifejezi azt, hogy Krisztus mit tartott meg önmagának földi életében azért, hogy ami az övé volt, mind a miénk lehessen. A kereszten Isten megsemmisíti önmagát, hogy mindenét nekünk adhassa. Az ember, aki semmit nem akar Istennek adni, mindent megkap Istentől: kegyelmet, békességet, örök életet. Isten időt szán az emberre, aki nem akar időt szánni Istenre. Rá tudod-e szánni cserébe az örök életért hetente azt az egy órát Krisztusra? Mert erre hív vasárnap a harang szava, és amikor megszólal, dönts Krisztus mellett! Az időt ugyanis erre kaptad.

Mit eszel?

“Vegyétek, egyétek…” (Mt 26,26)
Sok mindennel etetnek bennünket. Az élelmiszereink tele vannak természetellenes, testidegen anyagokkal, amik beépülve a szervezetünkbe végzik lassú pusztító munkájukat testünkben. Betegségeink nagy részének eredete a táplálkozásban rejlik.
Sok mindennel etetnek bennünket. A média világa tele van hamis hírrel vagy féligazsággal. Felszínes szórakozást kínál vagy alantas ösztönöket táplál. És ez a “táplálék” végzi a maga lassú pusztító munkáját a lelkünkben.Beteg a lélek és a test. Testünket kórok gyengítik, lelkünket indulatok, bűnök uralják. “Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róm 7,24)
 
De ma, Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorára emlékezünk. Jézus halála előtti estén leült a tanítványaival, hogy elfogyassza a páskavacsorát, amelyen a zsidók évszázadokon keresztül a szabadulásukra emlékeztek. És ezt a hagyományos ünnepi étkezést Jézus új tartalommal töltötte fel. “Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” – mondta, miközben a tanítványainak adta a kenyeret. Van mostantól olyan táplálék, amely nem rombolja a testet és a lelket, hanem megszabadítja minden nyomorúságából, betegségéből. Ez a táplálék maga Jézus.
 
Mit veszel magadhoz? Mivel táplálod magad testileg és lelkileg? Mert azzá válsz, amit megeszel. Magadhoz veheted magát Jézust. És lassan elkezdesz olyanná formálódni, amilyen Ő volt.

Akarsz-e meggyógyulni?

“Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,2-6)

38 év bizony nagy idő! Ennyi idő alatt már hozzá lehet szokni a tehetetlenséghez, az emberek apátiájához, a kiszolgáltatottsághoz. Bele lehet kapaszkodni – jobb híján – babonás hiedelmekbe, s várni, hogy majd egy angyal leszáll és segít. Talán. Egyszer. Ha lesz, aki odasegít. De a várakozással már nem párosul a remény. 38 év nyomorúság elég ahhoz, hogy mások gyógyulását, sorsának jobbra fordulását irigységgel szemléljem, saját gyötrelmeimet pedig már önazonosságom forrásának tekintsem, és igazából már csak szavak szintjén akarjak szabadulni belőlük. A szenvedés, az önsajnálat már életem része, megtanultam együtt élni velük. Attól vagyok, aki vagyok: a fájdalmak hordozója, beteg ember, akin nincs, aki segítsen, aki mindig utolsó a sorban. Akinek élete legnagyobb tervei örök vágyálmok maradnak, akinek az egészség, a boldogság, a biztos megélhetés, a siker, a harmónia csak utópia. És miközben a sebeimet nyalogatom, Valaki odalép hozzám, s tapintatlanul megkérdezi: “Akarsz-e meggyógyulni?” Hát…, nem is tudom. Akarok? Akkor megszűnök annak lenni, aki vagyok: önsajnálatom tárgya. Jobban szeretem az akadályokat látni, mint a lehetőségeket. Hogy mit miért nem lehet megtenni, s nem azt, hogy mit hogyan lehetne. Számomra a pohár mindig félig üres, és nem pedig félig tele.

“Akarsz-e meggyógyulni?” Miből is? Testi betegségemből?  Vagy a lelkiből, amiből fakad a testi? Persze, rávágom gondolkodás nélkül, hogy “akarok”. Meg akarok szabadulni a rossz szokásaimtól, az indulataimtól, amik keserítik az életemet, rombolják egészségemet, megrontják emberi kapcsolataimat. De rögtön látom, hogy ez miért nem megy. És az okot mindig másban találom meg. Nincs emberem. Nincs, aki segítsen. Magamra vagyok utalva, és erről a családom tehet, a főnököm, a polgármester meg a miniszterelnök. A csillagok kedvezőtlen együttállása meg a rossz széljárás. Akarok én jobb ember lenni, de hát nem megy, mert a világ is ilyen és nekem alkalmazkodnom kell. Maradok tehát a kaptafánál, fogadjon el mindenki olyannak, amilyen vagyok: egy olyan embernek, aki a gyógyulni akarás látszatát akarja ugyan fenntartani, de nagyon is megbékélt az állapotával. Sőt – félelmetes kimondani! – de meg is szerette ezt az állapotot. Tökéletesen beleilleszkedek egy beteg világba.

Hosszú idő óta ebben élek. Mások hibája miatt szenvedek, mások gyarlóságai, bántó szavai és istentelensége gerjeszt haragra vagy kelt bennem szomorúságot. Meg kellene változtatni ezt a rosszul összerakott világot! Hogy az olyanok, mint én, lehetőséghez jussanak, s végre elsők legyenek a sorban! De, amikor szemcsés a tévé képe, nem biztos, hogy az adásban van a hiba. Lehet, hogy az én készülékem a hibás? Lehet, hogy az a valódi betegségem, hogy nem akarok meggyógyulni?

Nem kell, hogy identitásom a saját kínjaimban gyökerezzen. Volt Valaki, akiről tudom: “Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője.” (Ézs 53,3) És mi mindnyájan úgy gondolkodtunk Róla, ahogyan magunkról szoktunk: “azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53,4-5) Meggyógyultunk – így, befejezett múlt időben! Meggyógyultam én is. Akkor miért élek úgy, mintha beteg lennék? Talán azért, mert amikor ez a “fájdalmak férfia” hozzám lép és kérdez, igazából nem akarok meggyógyulni…

Tekintélyelvtelenség

“Amikor Jeremiás elmondta az egész népnek Istenüknek, az Úrnak minden igéjét, amelyet Istenük, az Úr üzent nekik, mindezeket a szavakat, így szólt Azarjá, Hósajá fia meg Jóhánán, Káréah fia és valamennyi kevély ember Jeremiáshoz: Hazugságot beszélsz! Nem üzente veled Istenünk, az Úr, hogy ne menjünk Egyiptomba, hogy ott lakjunk mint jövevények. Bárúk, Nérijjá fia izgat téged ellenünk, hogy a káldeusok kezébe juttasson bennünket, és halálunkat okozza, vagy pedig fogságba vitessen Babilóniába. Nem is hallgatott Jóhánán, Káréah fia, sem a csapatparancsnokok, sem az egész nép az Úr szavára, hogy maradjanak Júda földjén.” (Jeremiás 43,1-4)

Jeremiás prófétát egy nemzeti katasztrófa idején kérdezi a nép. Kr. e. 597-ben a babiloniak elfoglalják Jeruzsálemet, a lakosság elitjét deportálják, a nincsteleneket otthagyják. Ez a maradék nép még azt is átéli, hogy a Nebukadneccar babiloni király által kinevezett júdai helytartó merénylet áldozata lesz, így joggal félnek a leigázó csapatok visszatérésétől és bosszújától. Persze, ennek a történelmi katasztrófának megvoltak az okai. Isten évszázadokon keresztül figyelmeztette a népét prófétákon keresztül, hogy bálványimádó életük, az Úrnak való hátat fordításuk következményekkel fog járni. De ők nem foglalkoztak ezzel.

Most, ezekben a nehéz időkben úgy tűnik, visszatért a józan ész. Végre, megkérdezik a prófétát, hogy mit üzen Isten, mit kell tenniük, hogy elkerüljék a még nagyobb bajt. Még azt is megfogadják, hogy bármi legyen is a válasz, aszerint fognak eljárni. De mégsem így történik. Jeremiás azt hirdeti, hogy a helyes, Isten szerinti döntés az, ha nem menekülnek el, hanem az országban maradnak, és akkor a babiloniak megengedik, hogy otthon éljenek és gazdálkodjanak. A júdaiaknak viszont nem tetszett ez a válasz. Nekik kész elgondolásuk volt a megoldásra: Egyiptomba menekülni. Ezt szerették volna megerősíttetni Isten által is. Mivel saját tervük nem nyert helyeslést Isten igéje által, kétségbe vonták Jeremiás szavainak isteni ihletettségét és hazugságnak titulálták azt. A prófétának nem volt tekintélye a nép előtt, így Istennek sem volt.

Változnak az idők, de vannak visszatérő jelenségek. Ma ugyanazokat a tekintélyt nem tisztelő időket éljük, mint Jeremiás idejében. Nincs tekintélye a tanárnak, a miniszterelnöknek, a lelkésznek, Istennek. Senkinek. A tanár a tekintélynélkülisége miatt tanítani és fegyelmezni képtelen, az osztályokban két-három évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen káosz uralkodik. A miniszterelnök dolgozószobájának ablaka előtt lehet obszcén szavakat skandálni büntetlenül. Mert neki sincs tekintélye, éreztetni kell vele is, hogy csak olyan ember mint bárki, el lehet küldeni melegebb éghajlatra. A lelkész tekintélye a KSH foglalkozáskörökben végzett presztízsfelmérése szerint a 65. helyen áll (1988-ban még a 6. helyen volt). Ebből kifolyólag az általa hirdetett szónak, a Bibliának sincs tekintélye.

Tekintély nélkül viszont lehetetlenné vagy nagyon nehézzé válik a vezetés, az irányítás, a nevelés. Ha minden tekintély megkérdőjeleződik, akkor csak önmagam tekintélye marad: az a helyes, amit én annak tartok. És végül is tényleg ebben élünk. Azóta sem tudunk nemet mondani az ősi kísértésre, amely szerint a saját istenünkké válhatunk, s megmondhatjuk, sőt egyedül mi tudhatjuk, hogy mi a jó és mi a rossz. Úgy vannak sokan még a keresztyének között is, hogy a Biblia igazsága csak addig igazság, amíg az visszhangozza a saját véleményüket. De ahogy azzal ellentétes kijelentést olvas vagy hall egy prédikációban, rögtön idejét múltnak, nem aktuálisnak, tehát ma már nem relevánsnak tekinti. Így lehet bűnöket legalizálni a Biblia alapján, kegyelem és megtérés helyett a bűnt mint Istennek tetsző dolgot gyakorolni.

Vannak olyan telefon-internet-kábeltévé előfizetési csomagok, amiket igény szerint lehet módosítgatni. Miből mennyi legyen benne, attól függően, hogy telefonálni vagy internetezni szoktunk többet. A Bibliára is szeretnének sokan így tekinteni, és annak igéiből összerakni egy nekik tetsző, liberális istent. Egy olyan isten legyen, aki csupa szeretet, de nem beszél az igazságosságról. Aki csupa kegyelem, de nem beszél arról, hogy “eredj el, és többé ne vétkezz.” Aki csak a választás szabadságát adja az embernek, de nem beszél a rossz választása okozta várható katasztrófáról. Aki önmagát is, csak mint alternatívát mutatja fel, és nem beszél a kizárólagosságáról, hogy “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.” (Jn 14,6) 

A Biblia azonban nem előfizetési csomag, amit igény szerint alakítgathatunk. Igéje minden időkre aktuális, releváns. Mert Isten tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. És arra hív téged is, hogy fogadd el feltétel nélkül a tekintélyét. Hallgasd és kövesd akkor is, ha nehéz, ha nem ésszerű, ha kényelmetlen, ha mást szeretnél hallani! Miért? Mert nem tudsz jól dönteni Nélküle, és ezt már annyiszor meg is tapasztalhattad. Mert meg akar védeni a katasztrófától, amit a saját tekintélyed követése okoz az életedben.

Átformáló találkozás

Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort.” (Jn 2,7-10)

Jézus első csodáját – amit némi hezitálás után, anyja unszolására vitt véghez – nem bűvészmutatványként tette, hogy elkápráztassa vele a násznépet. Ott volt a meghívottak között anyja révén, de feltűnést semmiképpen nem akart kelteni. Aztán mégiscsak a szükség úgy hozta, hogy meg kellett tegyen valamit, amire csak ő volt képes, és ezzel a figyelem középpontjába került. És ennek az első csodának a híre 2000 év óta üzenetet hordoz, mint valami távoli univerzumból érkező rádiójel. Ez az üzenet a változás csodáját hirdeti, sőt, teszi.

Változás. Pártok tűzik zászlajukra jelszóként, emberek vágynak rá, mint életük egyetlen esélyére. És tényleg sokszor érezzük, hogy csoda kell hozzá. Mert vannak körülmények, amik megváltoztathatatlannak tűnnek, vannak emberek, akik javíthatatlanok vagy reménytelenek, céltalanok vagy befásultak maradnak. Talán épp te is ilyen vagy. Sem a körülményeid, sem önmagad változásához nem fűzöl sok reményt. Az üzenet ma ezért épp a változás lehetőségét hirdeti, de ehhez találkoznod kell valakivel.

Vannak emberek, akik hatással vannak ránk, átformálják a véleményünket, segítenek a körülményeink javításában, de alapvető, gyökeres változást előidézni ember nem képes. Jézus a vizet borrá változtatta. A színtelen, szagtalan, jellegtelen, egyébként az élethez nélkülözhetetlen vizet tette színes, zamatos, megvidámító itallá. Ma ugyanerre a csodára lenne szükséged: hogy a beszürkült, pesszimista, csüggedéssel és rossz szokásokkal teljes, az átlagból semmilyen módon nem kimagasló életed megváltozzon. Színessé, üdévé, “zamatossá”, derűlátóvá, önmagadat és másokat megörvendeztetővé legyen. Ehhez kell találkoznod azzal a Valakivel, aki ezt a változást, ezt a csodát egyedüli módon meg tudja tenni.

Ma is egyedül Jézus az, aki az ember számára lehetetlenre is képes. Mert sem másokat, sem önmagadat nem tudod alapvetően megváltoztatni. Amikor Mária látta, hogy elfogyott a lagziban a nedű, akkor tudta, hogy nincs lehetőség a sarki non-stop üzletbe kiszaladni borért, de azt is tudta, ki az egyetlen, aki valamit tehet, ezért neki szólt. Ma is, amikor nincs emberi lehetőséged, tudd, hogy van valaki, aki ma már ugyan nem látható testben, de elérhető, megkérhető a változtatásra! És Ő tényleg megteszi: megváltoztat téged, mert te vagy az, aki leginkább változásra, átalakításra szorulsz, nem pedig a körülményeid. Új célt ad az életednek, új értékrendet és látásmódot, új erőt, új kapcsolatokat.

Hogy ezt milyen módon teszi? Nem tudjuk. A víz borrá vált, valahol a kővedrek és a násznagy között félúton. Jézus ma is ilyen megmagyarázhatatlan és előlünk rejtett módon cselekszik. De cselekszik, és ez a lényeg! Légy készen a Vele való találkozásra, s ne lepődj meg, ha csoda történik az életedben!