Útravaló

A szabadság ára

“Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” (1Kor 6,12)

Szomorú tapasztalat az, hogy társadalmunk félreértelmezte a 26 évvel ezelőtt ránk köszöntött demokráciát. A demokrácia népuralmat jelent, nem pedig azt, hogy mindent szabad, mindenhez jogom van. Kötelességem meg semmi. Már az iskolás gyermekek is egy egész törvénytárat össze tudnának állítani, ami a jogaikról szól, a kötelességekről, feladatokról már kevésbé. Demokráciában élünk: mindent szabad. “Szabad élet, szabad madár, jaj, de szép, ki szabadon száll…” Szabad kipróbálni káros szenvedélyt okozó dolgokat, nyitott párkapcsolatokat, vakmerő sportokat éppúgy, mint elmondani a véleményedet bárhol és bármikor. Szólásszabadság van…, meg ahogy egykor Hofi mondta: hallásszabadság is. Szabad bármit megnézni, elolvasni, hozzászólni, megosztani, pocskondiázni. És vallásszabadság is van. Mindenről – az életről is – azt vallasz, amit akarsz. Egy széles spektrumú vallási piac kínál számodra az ateizmustól (istentagadástól) a szinkretizmusig (különböző vallásokból összegyúrt egyedi vallásig) mindent. Valamelyiket te is követed, mert vallás nélkül nincs ember. Homo religionis-ek vagyunk.

Minden szabad. Szabadság az, ha vasárnap vásárolhatsz, ha eldöntheted, hogy a gyereked tanuljon hittant vagy nem, ha te választod meg a polgármestert, a kormányzó pártot, az életmódodat. Szabadság. Mennyi minden eszünkbe juthat e szóra! S közben rabszolga a világ úgy, hogy észre sem veszi. Emberek milliói gondolják, hogy szabadok, miközben manipulált és lebutított gondolkodás által egy felsőbb hatalom akaratát viszik véghez “önként”. Amikor választ a lehetőségek közül, akkor az egyszerűbbet, könnyebben fogyaszthatót, kellemesebbet, kívánatosabbat, a “gyönyörű hulladékot” választja, s közben rombolja a saját életét. Diktatúra: pusztulás kényszerből. Szabadság: önpusztítás önként. Mert választani lehet ugyan, de az ember képtelen jól választani. Csak hiszi a választása helyességét.

Isten mást mond a szabadságról. “Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) Isten képes téged valóban felszabadítani arra, hogy végre életedben jó döntést hozz. Mert annyi mindent elrontottál már, annyi rossz választásod volt az életeddel, a gyermekeid életével kapcsolatban, a hiteddel kapcsolatban. Istent befogadva szabaddá válhatsz végre arra, hogy ne légy megkötözve a többség akaratától. Mert a demokrácia azt jelenti, hogy a többség akarata a döntő…, de ez önmagában nem támasztja alá a többség döntésének helyességét. A helyesség egyedüli mércéje Isten szava, s te szabad lehetsz arra, hogy az alapján JÓL dönts. Mindenről, ami az életedet érinti. Lépj át a demokrácia (a nép uralma) világából a teokrácia (Isten uralma) világába! Akkor fogod magad csak igazán szabadnak érezni, ha nem érzed kényszernek a trágár beszédet, mert mindenki így beszél; ha nem érzed magánügynek a hitedet, mert senki nem beszél róla; ha nem csalod meg a házastársadat, nem válsz el, mert egyébként a többség így él; ha nem hozol el titokban semmit a munkahelyedről, nem bliccelsz a vonaton (magyarul: nem lopsz), holott a többség így tesz… Határtalan szabadságot akar adni neked Isten, mert Ő tényleg megteheti.

A demokráciáért (a vélt szabadságért) nagy árat fizettek a történelemben. Szabadságharcok és forradalmak hőseinek vére hullott érte. A tökéletes szabadságért, a teokráciáért, Isten uralmáért az életedben “csak” egy valaki vére hullott: Jézus Krisztusé. Egy valaki, aki a minden, akié a mindenség. Megharcolta a te szabadságodat, élj hát vele, ne tékozold el, ne akarj hamis szabadságban, közben megkötözötten élni! Keresd az Ő akaratát, hogy megszabadulj a világtól, s annak minden keservétől! Hidd el, s valóban szabad leszel!

Kész van a megoldás

Izráel fiai ismét azt tették, amit rossznak lát az Úr. Ezért az Úr a filiszteusok kezébe adta őket negyven esztendőre. Volt egy Dán nemzetségéből való ember, Corából, akinek a neve Mánóah volt. A felesége meddő volt, nem szült. Megjelent egyszer az Úr angyala az asszonynak, és ezt mondta neki: Lásd, te meddő vagy, nem szültél. De teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Mostantól fogva vigyázz, hogy bort vagy részegítő italt ne igyál, és semmiféle tisztátalant ne egyél. Mert teherbe fogsz esni, és fiút szülsz.”  (Bírák 13,1-5)

Amikor az embert egy étteremben éhesen megvárakoztatják, akkor viccesen meg szokta jegyezni, hogy “biztos még most kergetik a levesbe való tyúkot az udvaron”. Életünk gondjaira is azonnali megoldásokat keresünk, de ha nincs, akkor le is mondunk róla. Pedig igénk ma azt mondja, hogy készül a megoldás! A megoldás arra a gondra, amit talán magadnak okoztál egy rossz döntéssel, egy elhamarkodott mondattal, egy elszalasztott lehetőséggel, azzal, hogy a saját fejed után mentél. Készül, de még nincs “tálalva”, még rejtve van előled…

Izráel magának okozta a bajt azzal, hogy elpártolt Istentől. A filiszteusok kezébe kerültek negyven évre bálványimádásuk miatt. Negyven év szenvedés után már akár le is mondhattak volna a szabadulás lehetőségéről. De Isten már készítette a szabadulás eszközét. Ő már elhatározta a módot és megálmodta az embert, aki majd megszületik és eszközzé válik terve megvalósításában. Ő volt Sámson, akin keresztül megszabadította népét négy évtizednyi elnyomásból. De még rejtve volt mindenki elől, s születésének ígérete is sok titkot rejtett még szülei számára is. A titok mellett azonban utasítást kaptak, hogy ennek az ígéretnek a biztos tudatában éljék további életüket, s készüljenek a beteljesedésre.

Amikor azt hiszed, hogy nincs megoldás, vége, reménytelen a helyzeted, akkor tudd: a megoldás készül a számodra! Istennél ugyanis nincsenek lezáratlan ügyek, nyitott mondatok, kétes eredmények. Ő már elkészítette számodra azt, ami majd megoldja mostani problémádat és megválaszolja kérdéseidet. De most még rejtve van, ahogyan egy ének is mondja: “Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit, de biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.” Ha ezt teljes szívedből elhiszed, akkor elvész az aggódás és a reménytelenség az életedből. Akard hát ezt hinni és ne kételkedj!

De miért kell erre várni? Miért késik a megoldás, még ha biztosan lesz is? Azért, mert Isten nem varázslatot akar tenni egy csapásra az életedben, hanem a hitedet is edzeni akarja. Hogy bízzál benne heteken, hónapokon vagy akár éveken keresztül is, tudva, hogy nem hagy cserben és nem hagy el. Azt a hitet, ami bizakodik abban, hogy bár nem látszik még, mégis érted és neked dolgozik az idő. “Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok”  (Wass Albert: Üzenet haza)

S azt a hitet, amivel végső soron meg tudod ragadni az egyetlen, igazi megoldást mindenre: Jézus Krisztust. Benne elkészült a szabadulás a magunk átformálta világ gyötrelmeiből, önpusztító életünk okozta betegségeinkből, hűtlenségünk és istentelenségünk következményéből, a halálból. Benne ott van a válasz. De hit kell hozzá, hogy ne máshol és másban, hanem Benne akarj megnyugvást. Őt kellene megismerned, hogy legalább annyi válaszod legyen, mint kérdésed. Az Ő születése is titok volt, egész élete, halála és feltámadása egy megmagyarázhatatlan csoda. S kell hozzá idő, hogy megértsd, elhidd. Talán éppen ennek az idejét éled. S attól, hogy ma még nem tudod vagy nem hiszed, Ő mégis érted született meg, neked készítette Isten általa a szabadulás útját. Élj úgy, hogy ezt ragadd meg, s hidd el, boldog lesz az életed!

Látva a láthatatlant

“Őt szeretitek, pedig nem láttátok, őbenne hisztek, bár most sem látjátok, és kimondhatatlan, dicsőült örömmel örvendeztek, mert elértétek hitetek célját, lelketek üdvösségét.” (1Pt 1,8-9)

Hiszem, ha látom! – fejezi ki közmondásunk azt a felfogásunkat, miszerint csak azt fogadjuk el valóságnak, amit érzékelni tudunk. Ha öt érzékszervünk által mégsem tapasztalhatunk meg valamit, akkor közvetett bizonyítékokra támaszkodunk. Így fogadjuk el igaznak a történeti tudományok által igazolt eseményeket vagy éppen a fizika, biológia, kémia által bizonyított, számunkra egyébként láthatatlan  mikro- és makrovilág létezését. Nem kételkedünk a molekulák vagy az univerzum fekete lyukainak létezésében, bár egyiket sem láttuk még.

Isten olyan világot teremtett, amely láthatóból és láthatatlanból is áll. A láthatatlan világ az, amelyiket nem tudjuk a tudomány által közvetetten sem érzékelni, sem bizonyítani, de attól még létezik. Hogy honnan tudhatjuk? “Hit által értjük meg, hogy a világokat Isten szava alkotta, úgyhogy a nem láthatókból állt elő a látható.” (Zsid 11,3) Az ember hatodik érzékszerve a hit, amely által érzékelhetné ezt a láthatatlan világot. Érzékelhetné, de nem képes rá, mert úgy döntött, hogy nincs rá szüksége. Hit nélkül akar élni, s megfosztja magát attól a nagy ajándéktól, amit Isten a láthatatlan világban készített számára: az örök élettől. Annak színtere ugyanis ott van. Ha a látható világban akarjuk elképzelni az örök életet, zsákutcába jutunk. Valahogy olyan ez, mint ha az ember azt mondaná: nem kell a látásom. – majd megvakítja magát és azt állítja, hogy a világ csak hangokból és szagokból áll. És hiába nyílik számára a virág, hiába  a megannyi szépség, vakká vált rá, s szegényebbé a világ. Mégis annyian ebbe a világba akarnak berendezkedni.

Pünkösd napján azt ünnepeljük, hogy a Szentlélek kiáradt az emberekre, s minden embernek megadatik, hogy lásson. Hogy újra lásson, érzékelje a láthatatlant, valóság legyen számára az, amit ott készített el számára Isten. Kiáradt a Lélek, de nem mindenki válik mégsem “látóvá”, csak az, aki engedi magát “átjárni” ettől a Lélektől. A Lélek hasonló a levegőhöz: mindenhol ott van láthatatlanul, de ha befogod az orrod, semmit nem érzel belőle, sőt, egy idő után megfulladsz. A Lélek ilyen, s arra vár, hogy “nyisd meg az orrod”, hogy betölthessen téged és feltáruljon előtted Isten csodálatos világa a maga valóságában. Mert elhiheted, hogy jóval több a világ annál, mint amit látsz belőle vagy gondolsz róla, s jóval több az élet annál a néhány évtizednél, mint amit a látható világban élsz meg.

Jézus, mielőtt elment ebbe a számunkra még láthatatlan világba, azt mondta, hogy elmegy helyet készíteni nekünk:  számodra is készített ott helyet, mert “Tudjuk pedig, hogy ha földi sátorunk összeomlik, van Istentől készített hajlékunk, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló mennyei házunk.” (2Kor 5,1) Pünkösdkor tehát tanulj meg túllátni a láthatón, tanuld meg életedet ebbe a végtelen idői és térbeli dimenzióba helyezni, s adj hálát ma azért, hogy Isten a te lelked üdvösségét is elkészítette!

Méltóvá lenni

“intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.” (1Thessz 2,12)

Sok Oszkár-díjat kapott 1998-ban egy háborús dráma, melynek címe: Ryan közlegény megmentése.

A film cselekménye szerint a normandiai partraszállás idején Miller százados küldetést kap: megmaradt osztagával meg kell keresnie és kimenekítenie a frontról egy James Francis Ryan nevű közlegényt, akinek az értesülések szerint mindhárom fivére egyszerre esett el a háborúban, így ő az utolsó férfi sarja a családjának. Ellenben arról nincsenek pontos információk, hol tartózkodik jelenleg a közlegény, annyit tudni, hogy az ejtőernyősökkel ugrott néhány nappal korábban. Miller így hét emberrel indul útnak. Egy kisvárosba érvén, amerikai csapatokkal találkoznak, akik azt állítják, Ryan talán a város másik végén lehet, az utat azonban elzárták a németek. Mikor az osztag tovább indul, a csapat egyik tagját váratlanul lelövi egy ellenséges mesterlövész. Az immár hat fős csapat a többi honfitársukkal még aznap megsemmisíti a német egységeket, így eljutnak a város túloldalára, ahol valóban találnak egy “Ryan”-t, ám néhány percen belül kiderül, nem ő az, akit keresnek.

Sok veszélyes kaland után végül is megtalálják az igazi Ryant, akit keresnek, de mire sikerül őt kimenekíteni Belső-Normandiából, addigra az egész mentőosztag odavész.

Fél évszázaddal a történtek után, a megkorosodott Ryan családjával együtt ellátogat a világháborúban elhunytak temetőjébe, ahol Miller sírjánál tisztelegve, megköszöni a századosnak, amit élete utolsó óráiban érte tett. S fölteszi az öregember a szívszorító kérdést a mellette álló feleségének: “Ugye, jó életet éltem?”

…hét fiatal ember életébe került az, hogy ő most tisztességben megöregedve, családjától körülvéve állhat ott. Hogyan élhetett addig? Állandóan azoknak a katonáknak a képével az emlékeiben, akik igazán nem is ismerték őt, mégis az életüket adták érte. Állandóan annak a gondolatnak a súlyával, hogy valamilyen módon méltóvá lehessen hét ember áldozatához. S mégis kérdőjeles maradt a mondat ott, a hősi temetőben…

Te, aki most olvasod e sorokat, gondold végig a következőket: Van valaki, aki téged keresett és meg is talált. Nem kevert össze senkivel, tudja, hogy te vagy az igazi, aki veszélyben vagy, akit ki kell menteni, mert különben végérvényesen el fogsz pusztulni. Meg is mentett téged, saját élete árán. Jézusnak hívják. Igen, Ő az, akinek keresztje mellett gyalog elmész egy kereszteződésben, akit oly sok képen láthatsz a kereszten szenvedni… teérted. Tedd fel magadnak a kérdést: “Méltó életet élek én ehhez?”

…s ha rájössz, hogy egyáltalán nem, akkor próbálj engedni Isten szavának, hogy élj Hozzá, áldozatához méltó módon! Így tedd mérlegre szavaidat, cselekedeteidet, gondolataidat minden este!

A mindenhol jelenlévő

Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.
Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni.” (Zsoltárok 139,5-6)

Ezekben a hetekben megy az egyik természettudományos tévécsatornán az “Isten nyomában Morgan Freemannel” című sorozat. Az ismert amerikai színész bejárja a világot, hogy a különböző vallások tanításait megismerhesse, összevethesse bizonyos kérdésekben. Így például a halál utáni élet vagy a világvége teóriákat megismerve, magát a Természetfölöttit akarja jobban megismerni. Isten nyomába szegődött tehát, akiről a buddhizmuson, hinduizmuson, judaizmuson, kereszténységen, egyiptomi és azték vallásokon keresztül akar teljesebb képet kapni. “Az ember Istenhez fűződő viszonya a legfontosabb kérdés az emberiség történelmében. Korokat és tájakat átívelő expedíciónk azt igyekszik megérteni, hogy a hit miként alakította az életünket, függetlenül attól, milyen vallás követőiről van szó. Számomra a sorozat egy személyes, nagy kihívást jelentő istenkeresés…” – nyilatkozta a színész.

Nos, az istenkeresés mindig a vak ember tevékenysége. Azé, aki azt hiszi, hogy Isten és ember között az utat neki kell megkeresni és megtenni. Azé az emberé, aki nem látja meg a közvetlen közelében Isten kezének nyomait, nem veszi észre az életében azt, hogy hány és hány pillanata csak a hajszálon múlott. Mennyi lehetőség adódott és mennyi “véletlen” történt meg; mennyi ajtó nyílt ki és záródott be “magától” az életében. Az ilyen vak ember botorkál, keresi a biztos tájékozódási pontokat, amelyeket kitapogathat. De Isten mindig ott volt, van és lesz. Csak vak a meglátására az ember…, talán te is. Mert Istent nem lehet szemmel látni, csak hittel. Azzal a hatodik érzékszervünkkel, amely elcsökevényesedett a bűn következtében. Ezt az érzékszervünket oly sok minden tompítja: a jólét, a barátoknak megfelelés, a rohanás, a “józan ész”, a magunkba vagy más emberekbe vetett bizalom…

De a hallás akkor élesedik, amikor sötétség borul ránk. A hit akkor erősödik fel, amikor sötétté válik az élet.

“Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.” – írja Ady Endre

Átölel téged is Isten, aki körülvesz és minden oldalról rajtad tartja a kezét. Nem igazán lehet ezt elmagyarázni és megérteni, de az a jó, hogy mégis így van, s ezáltal van remény…, a számodra is! Érdemes más vallásokat is megismerni, hiszen aki csak egyet ismer, az egyet sem ismer igazán. Nem hiábavaló tehát a fönti tévésorozat. De nem kell beutazni a világot, hogy Istent megtaláld: ott áll körülötted most is, amikor ezeket a sorokat olvasod! Ne te akard a hitedet alakítani, hanem engedd, hogy ez a hit alakíthasson téged, s az életedet!