Útravaló

Máté 4,1-4

Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: “Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Ő így válaszolt: “Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

A materializmusról a következőket olvashatjuk a lexikonokban: “A materializmus az embernek azt a természetes meggyőződését önti formába, amely csak a reális világot fogadja el egyetlen valóságos világnak és tagadja, hogy e világon kívül létezne egy sohasem észlelt szellemi lény (isten).”

Több, mint negyven éven keresztül tanították a gyermekeket és a felnőtteket erre a szemléletre. Mondhatjuk, hogy valóban természetes meggyőződése lett az embernek, hogy a látható, érzékelhető dolgok jelentik csak a valóságot, azon túl nincs semmi és senki. Bár manapság az ateisták (Isten létezését teljesen elutasítók) kisebbségben vannak, társadalmunk mégis materialista. Hogyan lehet ez? Hogyan lehet materialista egy keresztyén, egy Istenben hívő ember? Hogyan lehetsz te is materialista? Mert bizony, sokszor te is az vagy.

Akkor, amikor a földi élet szürke hétköznapjainak pusztájában összeomlik a téged körülvevő látható valóság: elveszítettél valakit; elromlott a kapcsolatod; széthullott a családod; elveszítetted a munkádat; nem sikerült az iskolai vizsgád; nem tudod befizetni a számláidat; megélhetési gondjaid vannak; betegség gyötör téged vagy szeretteidet…

…és akkor jön a reménytelenség, a kétségbeesés, a kísértés, hogy miképpen lehetne a köveket kenyérré változtatni, miként lehetne a látható körülmények között rendet tenni? Mert csakis ez tehet boldoggá. Legalábbis a kísértő ezt akarja elhitetni veled. Ahogyan Jézust a pusztában, úgy téged is a te életed pusztájában akar materialistává tenni. Azt akarja, hogy ne gondolkozz azon, hogy van valami, ami fontosabb az életben, mint a körülmények rendezettsége, az anyagi háttér megléte.

Jézus azt válaszolja: “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.”

Fordítva működünk, mint kellene. Azt gondoljuk, hogy lelkileg akkor lehetünk csak rendben, ha az anyagi világ is rendben van körülöttünk. Mi akkor tudunk így válaszolni, mint Jézus, ha van  mit ennünk. Akkor megyünk templomba, ha van időnk. Akkor adakozunk, ha van pénzünk. De amint elfogy a kenyér, nem lesz fontos az Isten. A mondás is úgy szól, hogy “ép testben ép lélek”. Pedig az ép lélek eredményezi az ép testet, ezt még az orvostudomány is alátámasztja. Életünk minősége fejben dől el. Hidd el: ha Istennel való kapcsolatod kerül az első helyre, az lesz a legfontosabb, a nem látható dolgok kerülnek az értékrended legelejére, akkor lesz valóban boldog az életed! Nem lesz körülötted a puszta virágzó oázissá, nem szűnnek meg a gondok és nem biztos, hogy meggyógyulsz a betegségedből.., de te gondtalannak és egészségesnek fogod tudni magad benne. S ez nem valamilyen önáltatás, hanem kézzelfogható valóság. Mert amíg mások csak a pusztát látják, te látod a láthatatlant is, amely mindennél fontosabb és okot ad a boldogságra. Élj a láthatatlan dolgok valóságában, Isten közelében!

Jelenések könyve 22,13

“Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.”

Minél idősebb az ember, minél több évet tud maga mögött, annál gyorsabbnak is tűnik az idő rohanása. Mintha egy lejtőn száguldanánk egyre gyorsabban, amelynek végén ott vár az, amit egyikünk sem kíván, amitől mindenki fél. Az idő természete titokzatos. Múlása gyógyít, ha fájó emlékekről van szó. Megsebez, ha elszalasztott lehetőségekről beszélünk. Rossz érzéssel tölt el az idő múlása, ha a születésnapokon arra is gondolunk, hogy megint közelebb kerültünk az elkerülhetetlenhez. A nyomorúság idejének múlása azonban felszabadít bennünket.

Az idő hol rövid, hol pedig hosszú. Egy dalszöveg érdekes, de igaz módon ír erről: Tizenöt perc minden embernek jár, Tizenöt perc alatt kész egy új szupersztár, Tizenöt perc nagyon hosszú idő, Szerelmek múlnak el, változhat a jövő. Tizenöt perc néha nagyon kevés, Ha sorsod döntöd el vagy utad végére érsz. Tizenöt perc arra sosem elég, Hogy tornyot építs fel, de percek alatt leég.”

Ma leginkább úgy érezzük: az időből kevés van. Bár minden technikai találmányunk a háztartási gépektől a közlekedési eszközökig időt akar nekünk spórolni, az embereknek sosem volt annyira kevés idejük, mint ma. Versenyzünk az idővel, uralkodni akarunk rajta, be akarjuk osztani, kérünk belőle, míg másoknak nem adunk, de végül is úgyis ő győz, s bennünket a feledés homályával fog eltakarni. Az idő múlik, de mégis itt van, benne élünk, s egyszer csak mi már nem leszünk. Mi elmúlunk, de az idő halad tovább.

Térben és időben élünk, valahol, valameddig. A helyet még csak-csak meghatározhatjuk, de az idő fölött nincs hatalmunk. Az idő Isten kezében van. A teremtést az idő létrehozásával kezdte. Elválasztotta a világosságot a sötétségtől. És lett este és lett reggel első nap. (l.: 1Móz 1,4-5) Isten az idő fölött áll, sem eleje, sem vége nincs, de bennünket belehelyezett az időbe. Abba az időbe, amelynek múlása azóta lett fájdalmas, amióta a halálhoz visz közelebb. A bűneset óta. Fogyó éveink újból és újból ezt juttatják eszünkbe. Isten előre megmondta az embernek, hogy engedetlensége következménye lesz az, hogy az idő a halál felé fogja vinni. Melyikünk indulna el egy olyan úton, amely a szakadékba vezet? Az idő egy olyan út, amin önszántunkból nem járnánk, mert nem jó helyre vezet. De kénytelenek vagyunk ezen járni. Isten megváltó cselekedete, hogy Ő át akar helyezni téged egy másik útra, amelynek nem halál a vége, ahol nem kell az elmúlással dacolnod. Az idő közegéből egy másik közegben akar helyezni: saját magába!

A bűneset óta az ember csak az idő múlására fogékony, Isten állandó jelenlétére vak lett. Pedig az ugyanolyan valóság, mint az idő! Ő az alfa és az ómega, a kezdet és vég. Ha hitben élsz, Krisztusban élsz, akkor örökkévalóságban élsz. Az idő csak azt rettenti meg, a ráncok növekvő száma, az egyre több eltemetett barát, ismerős csak annak okoz gyógyíthatatlan bánatot, aki csak az időben él. Az idő átok alatt van, s ennek rabságából akar kiemelni Isten, hogy Krisztusban élhess! Így lehet megérteni Jézus szavait: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Ha valaki hisz énbennem, ha meghal is él.”  (Jn 11,25) A halál a földi idő végpontja, de Krisztus fölötte áll ennek.

Hogyan élhetsz Krisztusban? Úgy, ha tudod: Ő a kezdete, az oka, az ősprincípiuma mindennek. Mielőtt megszülettél, már az Ő gondolata voltál. De Ő a végcélja mindennek. A te életednek is! Az Ő akaratából születtél azért, hogy az Ő akaratát teljesítsd. Erre kapod az időt is. Így kérheted te is a jövődre nézve: „Én nem kérek mást, csak elég időt, igazán érteni, követni Őt” S akkor Ő a célja az életednek. Ha nem Ő a cél, akkor marad a halál, mint életcél!

Ez az örökkévalóság útja. Mert csak akkor nem kell félnünk az idő múlásától, hiszen nekünk Isten végtelen időt adott, s ez tölt el bennünket ünneppel, amikor felvirradt az új év első hajnala, ahogy szintén egy dal mondja: “Hajnal szebb nem jön el
A végtelen itt van
Ring a karomban
Méla vágy ünnepel
Ahogy álmomban láttam
Nem csak kitaláltam”

ApCsel 16,30-32.34

“Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házban voltak… Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.”

Advent időszakában, karácsony ünnepére készülve a hirdetések, reklámok igyekeznek utat mutatni abban, hogy mitől lesz tökéletes az ünneped. Szükséges vagy inkább szükségtelen, de minél drágább, szebb ajándékok megvásárlásához még hitelt is kínálnak, amit aztán a következő karácsonyig fizethetsz. Persze késleltetett törlesztéssel, hogy legalább ezt az ünnepet ne vágják tönkre az érkező sárga csekkek. De nemcsak az ajándékok sokasága az, ami ünnepé teszi a karácsonyt, hanem a családi együttlét, az egészség… Van bennünk egy feltételrendszer, ami tartalmazza az igazi ünnephez szükséges dolgokat, s ezeket igyekszünk négy héten át előteremteni.

De mi van akkor, ha ebből a feltételrendszerből valami – vagy éppen semmi – nem teljesül? Ha nincs pénzed drága ajándékokra; ha beteg vagy; ha a házastársad, a gyermeked beteg; ha éppen most veszítettél el valakit, akinek a helye az ünnepi asztalnál üresen marad; ha szétesett a családod; ha nem is leszel otthon; …akkor nem lesz ünneped? Isten szava mutasson utat a reklámok helyett az igazi ünnep titkához!

Pál és Szilász együtt járták Európát, hirdetve a feltámadás örömüzenetét. Nem voltak mindenhol népszerűek ezért, Filippi városában börtönbe is kerültek emiatt. Egy cella mélyén, láncokkal a kezükön és lábukon mi mást is tehettek volna: éjféltájban imádkoztak és énekkel magasztalták az Istent! Mondhatnánk: nem életszerű a helyzet. Ilyen körülmények nem alkalmasak arra, hogy dicsőítő zsoltárok fakadjanak föl az ajkakon. Ők azonban nem foglalkoztak a körülményekkel, s ezért élték át a csodát: kinyíltak a rácsok, lehullottak a bilincsek. Amikor a börtönőr meglátta, hogy nyitva vannak az ajtók, rögtön a kardjába akart dőlni, hiszen a római időkben a szökött rabokért életével fizetett az őr. De Pálék megszólaltak: “Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!”

Ennek a hozzáállásnak a megtapasztalása fakasztotta föl a kérdést a börtönőrből: Mit kell tennie az örök élet elnyeréséhez? Mert ha valaki abban hisz, annak e földi lét minden nyomora – úgy tűnik – nem rombolhatja le az örömét. Ezért tudott Pál és Szilász énekelni rácsok mögött. Pálék ezután beszéltek a börtönőrnek Istenről, Jézusról, a feltámadásról, az örök életről, s arról, hogy mindez az övé lehet. Nem kell tenni hozzá semmit, csak hinni kell az Úr Jézusban. Miután a börtönőr és a családja erre a hitre jutott, megterítették az ünnepi asztalt. Az, aki nemrég még öngyilkos akart lenni, most örvendezik, hogy egész háza népével hisz az Istenben.

Érted az üzenetet, ami neked szól? Ahhoz, hogy ünnepi örömöd legyen, nem kell semmit előteremtened, nem kell semmit tenned, nem kell feltételeknek teljesülni. Nem is tudsz érte tenni semmit. Láthatod ezt az elmúlt évek ünnepein: annyi fáradtság azért a gyorsan múló néhány ünnepi pillanatért! Isten azonban neked el nem múló örömöt kínál, és nemcsak karácsonykor. Ehhez nem kell hitel, csak hit! Ha te is hiszel az Úr Jézusban, abban, hogy Benne Isten neked örök életet adott, akkor megértetted a karácsony csodáját, s ünneppé válnak számodra a hétköznapok is. Akkor imádkozni és énekelni fogsz tudni akkor is, amikor látszólag nincs okod rá. Mert az örök élet bizonyosságának örömét nem veheti el tőled SEMMI és SENKI! Úgy élheted le földi életedet, hogy tudod: a temető nem a végállomás! S ehhez nem kell más, csak az a hit, amivel megragadhatod Isten neked készített ajándékát. Ennyire egyszerű a tökéletes ünnepet megvalósítani, mi meg ennyire túlbonyolítjuk. Ragadd meg Isten neked készített ajándékát: az örök életet, amit Jézus Krisztusban neked küldött el, az első karácsonykor!

2Tim 1,7-8

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. Ne szégyelld hát a mi Urunkról szóló bizonyságtételt”

Félelem Brüsszelben. Párizs vegyi támadásoktól retteg. A tévécsatornák háttérműsoraiban szakértők festik le előttünk a sötét jövőt: a mindennapos terrort, az iszlám térhódítását, a keresztyén Európa halálát. Globális félelem telepedett a mindennapokra. Közben próbáljuk élni a hétköznapokat, mintha minden rendben lenne. Elhessegetni a félelmet, felszállni vonatra, metróra úgy, hogy nem gondolunk arra, ami velünk is megtörténhet.

De a félelemnek nem kell terror, hogy irányítsa az életedet. Megjelenik a munkahelyeden, az iskolában, az orvosi rendelő várójában, az otthonodban, egy váratlan borítékban a postaládádban, egy telefonhívásban…, számtalan formában üti fel a fejét újra és újra. Azért, hogy magányossá tegyen az ezerarcú rettegés. Mert ha félsz, magányos leszel. Egyedül maradsz: te és a félelem. Ott ültök ketten az orvosnál, a kórházban, a munkahelyi ebédlődben, amikor a “hogyan tovább”-ról gondolkodsz; a hálószobádban, amikor az ágyon fekve a plafont bámulod és nincs, aki válaszoljon a kérdéseidre, elrontott életedre nincs, aki gyógyírt adjon. Egyedül vagy, de mégis ketten vagytok, mert ott a láthatatlan társ: a félelem. A leggyakoribb közös lakótársa az embereknek, ami szétválaszt mindenkit. Mert félünk mindentől és mindenkitől. Félelem miatt fogyasztunk: gyógyszert szedünk egy még nem is létező betegségünkre, nehogy megbetegedjünk. Hitelt veszünk fel, mert félünk, hogy az ünnep fakó lesz a csillámló szemét nélkül, amit drága áron megveszünk. Mert ha nem vesszük meg, félünk, hogy nem fogunk a világba illeszkedni és kivet magából bennünket. Félelemből biztosításokat kötünk a jövő felől, aztán a homokba dugjuk a fejünket, hogy ne lássuk a jelent. S közben mindenki meg akar szabadulni örök társától: a félelemtől, aki nem hagyja szabadon és boldogan élni. Marad ez a rettegett társ, s közben úgy érzed: magadra maradtál, s magára maradt az egész világ, hogy egy láthatatlan és legyőzhetetlen, istentelen erő kedvére játszadozhasson vele, hogy miután megunta, végleg elpusztíthassa.

“Rettenetes érzés lehetett úgy küzdeni, tudni azt, hogy nincs segítség. Hogy ha kifogy a golyó, s a fegyver kihull a kézből, akkor odalent a völgyeken végigzúdul a pogány áradat, bedönti az évszázados, tisztes kapukat, feldúlja az otthonokat, és nem lesz senki ezen a világon, aki meghallaná az asszonyok és gyermekek halálsikolyát. Mert süket a Nyugat és vak. Mert elhagyta a Nyugatot az Isten, elköltözött belőle más égtájakra, és már csak egy rozoga váz tartja össze, egy kereszténységnek nevezett kultúra, melyből azonban a kereszténység már régen kiveszett.”

Wass Albert fönti idézete talán ijesztő lehet, de nagyon is valódi helyzetképet fest. A probléma – a te problémád! – gyökerére is rámutat. A félelem, az egyedüllét oda költözik, ahol a hit, a keresztyén reménység megfakult, s csak legföljebb mint kultúránk gyökerére hivatkoznak rá. Ha a keresztyén hit, a Jézus Krisztusban való hit számodra csak vallás, amit mások vallanak (vagy amit néha te is, ha jut rá időd), kultúra, amelybe beleszülettél, akkor természetessé lesz számodra a félelem és a magány. Isten azonban nem vallást kínál, nem a félelem lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét, a józanságét. Ez a keresztyénség, ez az igazi hit, amely kiűzi a félelmet. Nem vallás, hanem mindennapos valóság, amely erőssé tesz a félelmek fölött. Mert a keresztyén ember is fél, csak a hite erősebb a félelménél. Mondhatjuk: nem a félelme vezeti a háztartást, nem az hordja a nadrágot. Isten vissza akar költözni hozzád, vissza akar költözni Európába más égtájakról, s ki akarja űzni a félelmet. Hogy újból az erő, a szeretet, a józanság…, a szabadság lakóhelye lehessen. Ha hiszed, hogy Isten ott van a mindennapjaidban; ha hiszed, hogy bármitől is félsz, az nem pusztíthat el téged, mert Isten ÉLETre teremtett téged; ha hiszed, hogy Krisztus ezért halt meg 2000 évvel ezelőtt a Golgotán…, akkor észre fogod venni, hogy a félelem elköltözött az otthonodból. Ne szégyelld hát, ha te ezt a megoldást választod, s ne szégyelld másoknak is ezt kínálni! Mert a láthatatlan lakótárs, a félelem ott van mindenki életében, s mindenki szabadulna tőle.

Zsid 4,15-16

“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”

Ha be szeretnél jutni a köztársasági elnökhöz, hogy elmondd neki kérésedet, akkor nagyon sok mindennek meg kell felelned. Először is: problémádnak jelentősnek kell lenni, nemcsak számodra, hanem sokak számára. Másodszor: neked, magadnak is fontos embernek kell lenned. Harmadszor: kapcsolataidnak kell lennie. És ha ez mind megvan, akkor kapsz egy időpontot, mert nem zavarhatod az elnököt akármikor. Amikor eljön a nagy nap, oda kell menned az elnök hivatalába, s elé viheted hosszas várakozás után a kérésedet. Előtte a kapuban megmotoznak, átvilágítanak. Az elnök elé lépve elmondhatod végre, mit szeretnél, de az idő szűkre szabott, s nem is biztos, hogy fog vagy akar rajtad segíteni.

A mai jó hír az a számodra, hogy sokkal kiváltságosabb vagy, mint gondolnád! Nem, nem a köztársasági elnökhöz jár neked a szabad bejutás kéréseiddel, hanem egy jóval nagyobb hatalmú személyhez. Ahhoz, Aki megteremtette ezt az egész világot, Aki kigondolt és megalkotott téged, s Aki bölcsen fönntartja  a világ rendjét, benne a te életedet is. Aki tud és akar is segíteni neked, bármi is legyen a bajod. Istenhez, a világ Urához szabad a bejutás a számodra is! Mert Neki a te problémád nem jelentéktelen, hanem a legfontosabb. S te magad is fontos vagy a számára annyira, mint saját gyermeke. Nem kell, hogy kiépített kapcsolataid legyenek, még Vele sem! Ha soha nem beszéltél Hozzá, ha nem imádkoztál, ha nem is hittél Benne eddig, Ő akkor is fogad téged! Mert Ő tudja a te gyengeségeidet, erőtlenségeidet, tudja, hogy hitetlenséged miből táplálkozott eddig, miért volt szívedben dac. Ő azért is öltött emberi testet 2000 évvel ezelőtt, hogy átélhesse a te gondjaidat. Meg azért, hogy kiépítse Krisztus által a kapcsolatot közted és Közte.

Ki tudná ezt Rajta kívül megtenni? Ki az, aki érti, tudja, hogy téged mi bánt, neked mi fáj? Így hát ne tétovázz, ha eddig nem tetted, ma vidd Elé a segítségkérésedet, a kiáltásodat, a kétségbeesésedet! Ő vár téged! Nála nincs határidőnapló, bármikor zavarhatod. És bárhol, nem kell elmenned egy irodába, palotába, hivatalba. Ott van melletted, csak meg kell szólítanod. Akár úgy, hogy a szádat sem nyitod ki, csak erősen gondolsz rá, és hiszed: van Aki figyel rád!

Hogy miért teszi mindezt? Mert irgalmas és kegyelmes. Mert Jézus haláláért megbocsátotta neked eddigi hitetlenségedet. Egyszerűen azért, mert szeret. Hidd el, nem érdekli Őt, hogy eddig nem kértél segítséget Tőle, hogy eddig más emberekben vagy pénzben bíztál! Bár nem fog megmotozni, átvilágítani, de tedd le a fegyvert végre Vele szemben! Járulj hát bizalommal Hozzá, ha ma segítségre van szükséged!