Útravaló

1Kir 19,1-4

“Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt! Illés megijedt, felkerekedett és ment, hogy mentse az életét, és elérkezett a Júdeai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaért egy rekettyebokorhoz, és leült alá. Azt kívánta, bárcsak meghalna, és így szólt: Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!”

A profi boxolók legnagyobb problémája, hogy nem tudják a csúcson abbahagyni. 30-40 győzelem után úgy érzik: nincs ellenfél. Roy Jones Jr. is ilyen volt. Még a súlycsoportokat is váltogatta, hol lefogyott, hol hízott, hogy ellenfelet találjon. Parádés bevonulásaival sugározta a magabiztosságot, azt, hogy fél kézzel elbánik bárkivel a ringben. Volt olyan is, hogy a legújabban készülő rap albumáról énekelt egy számot bevonulása közben. Mert ő már ezt is megteheti. Neki nem jelent stresszet az ellenfél, ő dalolva áll ki ellene. Egész addig, amíg egy Joe Calzaghe nevű versenyzővel nem találta szembe magát, aki ellen örült, ha a kiütéses vereséget el tudta kerülni. Szánalmas látvány tud lenni, amikor a verhetetlenség nimbuszának összetört, lehulló darabjai alatt vergődik az egykori hős. Roy Jones-nak volt még egy meccse, megnyerte, de arra már nem emlékszik senki sem. Ezzel a vereséggel kényszerítette magát visszavonulásra.

Hogy is kapcsolódik ez az igéhez? Illés próféta mérlege elég fényes. Mondhatjuk: 450 (!) Baál-próféta (bálvány isten prófétája) ellen aratott “kiütéses” győzelmet egy nagyszabású vallási happening keretében. Történt ugyanis, hogy Izráel népe elfordult Istenétől, Aki kiszabadította őket a szolgaságból, és egy Baál nevű bálványistent kezdtek imádni. 450 fős prófétai kar igyekezett a nép vallásos igényét kielégíteni. Ezt a kollektívát hívta ki Illés egy megmérettetésre, amikor azt mondta nekik, hogy építsenek egy oltárt, rakjanak rá áldozati állatot, s hívják segítségül istenüknek a nevét, ő is segítségül fogja hívni Isten nevét. Amelyik isten tűzzel válaszol, az az igazi isten. A nép is jónak látta ezt az ötletet, s kíváncsian várták, melyik istenség fog tüzet küldeni az égből, hogy az áldozatot föleméssze. Természetesen nem Baál volt az, aki válaszolt, hanem Isten, Aki a vízzel körbelocsolt oltárról tüzével fölemésztette az áldozati állatot a fahasábokkal, a vízzel együtt. Erre a 450 Baál papot lemészárolták. Dicsőséges győzelem!

Nos, ezek után egy levezető ellenfélnek tekinthető kihívója támadt Illésnek, egy nő személyében. Jezábel, Aháb király bálványimádó felesége volt az, aki verbális ökölcsapásaival keltett félelmet Illésben. Abban a prófétában, aki a föntebbi események hőse! De Illés nem olyan, mint a profi boxolók. Ő a csúcson akarja abbahagyni. Ki akar szállni, s nem akar egy újabb küzdelmet. A különös az, hogy nem azért teszi ezt, mert hírnevet akar magának fönntartani, hanem mert valóban fél attól az egy szál asszonytól! Nem az ellenféltől, hanem a félelemtől kerül a padlóra. Ki érti ezt?

Talán te is voltál már úgy, hogy annyi megvívott és megnyert csatád után egy semmiség volt az, ami félelmet keltett benned. Vagy éppen most is így érzel. Nem is érted, hogy lehet ez. Hogyan félhetsz valamitől ami be sem következett, és nem valószínű, hogy bekövetkezik? Hogyan veheti el az életkedved, a jó hangulatodat, a békességedet egy nem várt hír, mondat, levél, lelet, vagy csekk? Eddigi győzelmeidet bizonyítja, hogy élsz, itt vagy, olvasod e sorokat. Csoda az élet, mert nem vagyunk jobbak elődeinknél, Isten mégis megtartott mindeddig. Ha eddig nem tartottad csodának az életed, akkor gondolkodj el, hányszor vége lehetett volna már!

A keresztyén ember nem profi boxoló. Nem kell a csúcson abbahagyni, kiszállni. Sőt! A boxolók verhetetlenségük hamis tudatában nem hagyják abba, a keresztyén ember viszont törékenységének ismeretében kell, hogy rádöbbenjen: az, hogy eddig is eljutottam, nem az én dicsőségem. Mert nem vagyok jobb, több az elődeimnél.  Ha rád tör a félelem, ha úgy érzed: kiüt, blokkol, hatástalanít, ellehetetlenít, kétségek közé fojt téged, akkor tudd: Isten erejével (de csakis azzal!) kiütéses győzelmed lehet a félelem ellen, és az ellen is, ami azt okozza. Ő ott vár a kék sarokban, igéjének frissítőjével ad tanácsot, taktikai útmutatást, biztatást, kezével gyógyítja sebeidet. Mitől félsz ma? Számláktól? Orvosi eredményektől? Munkahelyi, családi zavaroktól? A jövőtől? Bármi legyen is az, nem szállhatsz ki, mert Isten veled van, s Ő küzd helyetted, érted. Érted?

1Jn 4,16b

“Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”

A gyermekek úgy képzelik el Istent, mint egy szakállas öregembert, aki a felhők fölött ül. Aztán sokan felnőttként sem jutnak előrébb a megismerésben, nem látják meg Istent másként, olyannak, amilyen Ő valójában. De milyen is Isten? Lehet róla valamilyen fogalmunk egyáltalán? Hogy néz ki? Hasonlít ránk? Férfi vagy nő?

A Biblia azt írja, hogy “megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Móz 1,26) Akkor hát se nem férfi, se nem nő, hanem olyan az Isten, mint mindkettő. Vagy inkább mi vagyunk olyanok, mint Ő. De tényleg olyanok vagyunk? János azt írja, hogy “Istent soha, senki nem látta” (1Jn 4,12). Akkor mégis hogy néz ki, melyikünk hasonlít Rá?

Mindezekre a kérdésekre János egy nagyon egyszerű, kézenfekvő és direkt választ ad: “Isten szeretet.” Ez a lényeg, ez az Isten valója! Amikor ezt a szeretetet tükrözzük, akkor van meg bennünk az isteni képmás. Vajon milyen ez a képmás? Olyan-e, mint Kossuth képmása a közel fél évszázadon keresztül használt magyar ezüst ötforintoson? Egyáltalán nem! Isten képmása nincsen belénk ötvözve, mint Kossuth képmása a pénzérmébe. Ez a képmás inkább olyan, mint a telihold képe egy felhőtlen éjszakán a Dunán. Mi nem is a holdra nézünk, hanem a Dunára, és mégis látjuk, felismerjük a holdat. Ott van, de még sincs ott, ez csupán egy tükörkép, ez csupán egy képmás. Így van az Isten képmása bennünk. Ha egy marék homokot vagy követ a Duna vizébe dobunk, oda, ahol a hold tükörképe látszik, akkor a tükörkép eltorzul, felismerhetetlen lesz.

“Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.”  Ez a rejtély titka! Jóindulat, segítőkészség, törődés, megbocsátás, elengedés, mások terhének hordozása…, s az Isten felismerhetővé válik bennünk. De ha a harag, gyűlölet, versengés, rosszindulat homokját – sokszor köveit – dobjuk életünk folyamának tükrébe, akkor nemhogy Istent tesszük felismerhetetlenné magunkban, hanem még inkább valaki mást jelenítünk meg. Azt, akit a Biblia Gonosznak, Sátánnak nevez.

Jézus azt mondta, hogy “arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)  Ezt nem lehet félremagyarázni, nem lehet mellébeszélni! Emlékszel olyan esetre az életedben, hogy vásárlás, vagy munka, vagy szórakozás, vagy játék közben valaki, talán egy vadidegen megkérdezte tőled: “Nem Krisztus tanítványa vagy te? Mert látom a viselkedéseden.” Bárcsak igaz lenne ez mindnyájunk életében!

Reformáció hete van. Te azonban mégse gondolj most csupán egy egyháztörténeti eseményre! A reformáció inkább legyen jelenbeli esemény, életed helyreállítása, a deformált istenkép reformálása, annak a bizonyos folyónak haragtól, dühtől, indulatoktól kavargó, fodrozódó, hátán hordalékot dobáló, iszapot felkavaró habjainak újbóli megnyugvása, kisimulása…, hogy újból megjelenhessen rajta Isten arca!

1Kor 10,23-24

Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.”

Az ember szabadsághoz való joga vitathatatlan. A mozgás, a beszéd, a vélemény, a lelkiismeret, az élet szabadsága sérthetetlen és elidegeníthetetlen joga minden embernek (lásd: Magyarország Alaptörvénye 1. cikk, 1-2 b.). Ennek a jognak az érvényre jutásáért harcolt sokszor a történelem folyamán magyar népünk, sajnos, sokszor csak rövid ideig tartó eredménnyel. De vajon függ-e egy nép szabadsága a politikai szabadságtól? Függ-e a te szabadságod attól, hogy éppen egy demokratikus vagy diktatórikus rendszerben élsz-e? Mi egyáltalán a szabadság?

Isten az embert szabadságra teremtette. Arra a szabadságra, hogy eldöntse: Istennel akar élni, vagy nélküle. Ha Istennel akar élni, akkor egy valamiben nem kap szabadságot, mégpedig abban, hogy eldöntse azt, hogy mi a jó és mi a rossz. Ezt jelentette az Éden kertjében a jó és a rossz tudásának a fájáról evés tilalma. Mert csak Isten tudja, hogy mi számunkra a jó és mi nem.

Az ember ott, a történelem hajnalán hitt a Kísértőnek, aki azt állította, hogy ez egy diktatúra. Isten valami jótól akarja elzárni az embert, meg akarja tiltani, hogy szabadságban éljen, hogy olyanná válhasson, mint az Isten, hogy tudhassa, mi a jó és a rossz. Az ember tehát élt a döntés szabadságával, evett a tiltott fáról, s onnantól kezdve saját rossz döntéseinek  a szolgaságában él, legyen bármilyen is a politikai rendszer. A történelem arról tanúskodik, hogy hiába volt az a gyümölcs kívánatos, az ember mégsem tudja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz a számára. Mert Isten azért és úgy teremtette meg az embert, hogy a Tőle való függőségben teljesedhessen ki a boldogsága. Ha ezt nem értjük meg, akkor olyanok vagyunk, mint a toronyból leugró ember: bár szabadnak látszik, a biztos halál felé zuhan.

Így dönthetsz hát te is a mindennapjaidban. Minden szabad, de nem minden használ. Hiába élsz ma demokráciában, mégis szolgaságban vagy, ha döntéseid következményein látod, hogy nem használt sem neked, sem a családodnak. Talán kapásból fel tudod sorolni, hogy mi mindent csinálnál másképpen, ha még egyszer lehetőséged lenne. Mert sokszor hallgatsz te is a Kísértőre, és a saját isteneddé válva akarod eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz. S ha a saját isteneddé válsz, akkor te vagy a középpontban és azt hiszed: a jó az, ami neked jó. A szabadsággal élni nem, csak visszaélni tudsz, s ez nem válik mégsem a hasznodra.

Isten igéje azonban ma azt üzeni a számodra, hogy amikor döntéseidet meghozod, akkor ne magadra gondolj, hanem másokra. “Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.” A személyes szabadságharcainknak sem arra kell irányulnia, hogy nekem több és jobb legyen, hanem hogy másoknak. Lehet ezen fölszisszenni, de akkor is így van. Az embert nemcsak saját magától tette függővé Isten, hanem a másik embertől is. Egymásrautaltságra teremtett bennünket, s ha a másik embernek nem jó, akkor neked bizonnyal rossz lesz.

Jézus ezért tanította, hogy “amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti velük.” (Máté 7,12) Szabad neked ezzel is szembeszegülni, de ha életed középpontjában nem a másik ember szeretete, javaiért való fáradozás, és ezen keresztül Istennek való engedelmesség áll, akkor egy idő után azt veszed majd észre, hogy egyedül maradtál, s a magány rabszolgája lettél.

Isten ezt nem akarja, mert Ő boldogságot tartogat a számodra! De az, hogy ezt elfogadod-e úgy, ahogy Ő kínálja neked, a te döntésed. Elfogadod, hogy ne a magad hasznára, hanem a másokéra élj? Ennyire egyszerű az út a boldog, értelmes és szabad élethez.

Róm 12,2

“ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

“Változz meg!” “Ahhoz, hogy szeretni tudjalak, meg kell változnod.” “Amíg meg nem változol, nem tudok megbocsátani neked.” “Nem szólok hozzád, amíg meg nem változol.” “Ha közénk akarsz tartozni, meg kell változnod!”

Hány és hány ilyen mondat hangzik el felénk egész életünkben! Gyermekkorunktól fogva halálunkig megfelelési – ha úgy tetszik: változási – kényszer alatt élünk. Nem tudsz az lenni teljesen, aki akarsz lenni, mert azt, hogy te milyen személyiség vagy, tulajdonképpen a környezeted alakította ki. Mert kivetnek maguk közül a munkahelyeden, a családodban, a barátaid közt, a gyülekezetedben, ha nem formálódsz, nem változol. Ez nem mindig okoz gondot, de néha nagyon fájdalmas a változás, mert lényeddel teljesen ellenkezik az, akivé formálódnod kellene. Olyan érzésed lehet, mintha a világnak nem lenne elég jó az, amilyen vagy.Tovább olvasás…

1Kor 4,5

“Egyáltalán ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.”

Nemrégiben egy ismert zenészről hírül adta a sajtó, hogy vesztegetés és visszaélés gyanújával őrizetbe vették. Az addig népszerű, és sokak által szeretett (sokak számára pedig közömbös) előadóművész hirtelen közutálat és káröröm tárgya lett, családján gúnyolódnak. Ilyen az emberi ítélet. Pedig nem is tudni még, hogy mi történt valójában, mi volt az indíték, milyen emberi sorsok húzódtak meg a háttérben, milyen lelkiállapot, motiváció juttatta el idáig. Mi van a felszín alatt, milyen embert temetett maga alá az ítélkezés szemétdombja? A felmentése nem a mi dolgunk, de az elítélése sem.Tovább olvasás…