Útravaló

Hozz áldozatot!

Ezeket a szavakat vigyétek magatokkal, amikor megtértek az Úrhoz, ezt mondjátok neki: Bocsáss meg minden bűnt, és fogadd szívesen, ha ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked! Asszíria nem segít meg minket, lóra sem ülünk többé. Nem nevezzük többé Istenünknek kezünk csinálmányát. Csak nálad talál irgalmat az árva.” (Hóseás 14,3-4)

Izráel népe történelme során elhajlott attól, hogy Isten akarata szerint éljen és egyedül Benne bízzon. Boldogulásukat attól remélték, ha minél több irányból biztosítottnak érezték magukat, minél több lábon állt biztonságtudatuk. Gyakorolták őseik vallását, áldozatokat mutattak be Istennek, de nemcsak az Úrnak, hanem – biztos, ami biztos – más isteneknek is. Idegen, bálványimádó népekkel kötöttek politikai szövetséget és katonai erejükben bíztak, ill. abban a gazdasági háttérben, amit a politikailag sikeres, de istentelen király, II. Jeroboám megteremtett. A túlbiztosítottság azonban éppen a visszájára fordította a sorsot. A biztonság helyett közelgett a pusztulás napja Izráel országára, és Hóseás próféta erre figyelmeztette népét. A menekülés egyetlen lehetséges útja a megtérés: fölhagyni a bálványimádással, elvetni minden hamis támaszt, a vallást pedig igaz hitre cserélni. Ez azt jelenti, hogy az embereknek áldozatot kell hozni, hiszen le kell mondaniuk mindarról, amitől eddig a boldogulásukat remélték. Az áldozati állatok és adományok helyett a legdrágábbat kell áldozni az Úrnak: az időt, amelyet Vele töltenek imádságos csöndességben. “Ajkunk gyümölcsét áldozzuk neked!”

A helyzet máig semmit sem változott, hiszen sokakhoz hasonlóan talán te is ugyanígy próbálod meg élni az életed, ahogy 2700 évvel ezelőtt az izraeliták. Néha eljársz a templomba, hogy letudd a vallásos kötelezettségedet, eleget tegyél a hagyományoknak vagy éppen wellness-keresztyén módjára egy kicsit feltöltődj, de sorsod biztonságát inkább a pénzben és az emberi kapcsolatokban látod. Éppen ezért az idődet is ezekre szánod leginkább. A munka, a család, a rokonok, a barátok határozzák meg időbeosztásodat. Szükséged van a pihenésre, a szórakozásra, ezért arra is igyekszel áldozni időt, s ha még mindezek után marad…, akkor azt talán Istenre fordítod. Asztalodról a lehulló morzsa az Övé, a világmindenség Uráé, miközben Ő a legtöbbet, a legértékesebbet adta érted.

Mi az értékes számodra? Ki a te istened? Az, amire vagy akire akkor is szánsz időt, ha nincs. Amiért képes vagy korábban kelni, amitől nem tart vissza a fáradtság, a kedvetlenség, mások véleménye. Amiért hajlandó vagy a pénzeden túl a drága idődből is áldozatot hozni. Ami nélkül képtelen lennél élni, amitől vagy akitől függ az életed. Vajon hány embernek az életében van ezen a helyen Isten? És miért oly kevésnek? Mert nincs hit, amely igaznak tekintené Istennek a Bibliában sok helyen olvasható ígéretét, amely arról szól, hogy aki benne bízik, azt Ő oltalmazza, vezeti, gondot visel róla. Szép vallásos frázisnak tekintik ezt sokan, talán te is, de nem valóságnak.  De ha ez így van, akkor mi értelme van az egésznek? Mit ér az a hit, amelyet csak minimális lemondás melletti maximális kényelemben akarsz megélni? Annyit, mint 2700 évvel ezelőtt, elkerülhetetlenné vált a pusztulás.

De ma még van lehetőség a megtérésre, újragondolni, átstrukturálni az életed, és Istent végre az Őt megillető helyre ültetni. Ha hiszel, akkor legyél hajlandó áldozatot is hozni érte, ajkad gyümölcsével, időd ráfordításával. Hidd el, minden más, amiben bízol, semmit sem fog érni! Az örökkévalósághoz azok az idők vezetnek el, amiket ma Istennel töltesz el imádságos csöndben, s lehet, hogy egy örökkévalóságnak tűnik. De ez az egyetlen idő, ami biztosan nem elvesztegetett. Próbáld ki, tedd gyakorlattá, s élj az áldásban, amit eddig talán éppen ezért nem éreztél még!

Hazugságok árnyékában

“Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44)

Ebben a bibliai idézetben Jézus az ördögről beszél: hazugság atyja, aki nem tud igazságot szólni, viszont magát a világosság angyalának tünteti fel mások előtt. Lehet vitatni az ördög hatalmát vagy egyáltalán a létezését, de ha máshol nem, a mindenhol jelenlévő hazugságban tetten érhető az ereje, a létezése. Honnan és miért van ennyi hazugság a világban? A Biblia szerint tényleg az ördögtől van a hazugság, a célja pedig nem más vele, mint hogy ellenségeskedést, szeretetlenséget szüljön az emberek között. Mert ahol a hazugság által indulatok gerjednek, ott a szeretet meghidegül, Isten hatalma és jelenléte elhalványulni látszik, s valami félelmetes, hűvös, sötét árnyék borul a szívekre.

A hazugság terjesztésének ma már sokkal hatékonyabb és gyorsabb eszköze létezik, mint régen, amikor falvak házai előtti kispadokon adták csak tovább a fals híreket egymásnak az emberek. Ma már az internet világában 1, azaz egy másodperc alatt milliókhoz jut el a hír. A foci vb után szárnyra kapott az a hír az interneten, hogy a 2. helyezett horvát válogatott felajánlotta jutalmát rászorulók támogatására.  Milyen nemes cselekedet ez az amúgy is szimpatikus válogatottól! Aztán két nappal később kiderült, hogy a hír kamu. Lehetne mondani, hogy nem volt ez annyira káros, hiszen jó hírt próbáltak terjeszteni valakikről, de mégis: amikor ez a hazugság terjedni kezdett, azonnal indulatokat korbácsolt fel azok ellen a politikai vagy egyéb erők ellen, akik nem ajánlják fel hasonlóan a fizetésüket a szegényeknek. És a pozitív tartalmú hazugság így volt képes arra, hogy hihetetlen gyűlöletet gerjesszen azok iránt, akiket egyébként is gyűlölettel veszünk körül.

Tulajdonképpen előre eldöntjük mindenkiről, hogy milyen hírt hiszünk el róla. “Láss bennem mást!” – énekli Ákos, és mi bárkibe belelátunk mást, akit mi akarunk. Számunkra szimpatikus emberekről a később hazugságnak bizonyuló jó hírt ugyanúgy készpénznek veszünk, mint a nem szimpatikus emberekről a rossz hírt. És ezt nem is cseréljük össze. Mert akiről rosszat akarunk hallani, arról a jó hír hazugság lesz a számunkra akkor is, ha a hír tényleg igaz. És fordítva ugyanígy. Ez az ördög csapdája! Hír és hazugság alapján ítélkezünk mindenkiről, anélkül, hogy csak egy percet fordítanánk arra, hogy utánajárjunk a valóságtartalmának. Amikor a fönti hírről kiderült, hogy hazugság, valaki írt egy hozzászólást a közösségi oldalon: “Akkor most tényleg nem hihetünk el semmit?” Ez az ember rájött, hogy a világ az ördög rabságában van! De az a Jézus, aki leleplezi a hazugság atyját, magáról így vall: “Én vagyok az út, az IGAZSÁG és az élet.” Van igazság a földön, és ez Jézusban jelent meg két évezreddel ezelőtt. Azért, hogy Istenről se csak hírből halljál, hanem első kézből torzítatlan valóságként tapasztalhasd Őt meg. És csak így, a hazugság árnyékából kilépve leszel csak képes másokat is tisztán látni – és ami a lényeg: szeretni! –  olyannak, amilyenek valójában.

Tanulj meg hálás lenni!

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 107,1)

Ezt a felszólítást sok más helyről is idézhettük volna a Bibliából. Az Ige gyakran hangsúlyozza a hálás élet fontosságát. De vajon miért? Istennek ennyire fontos, hogy állandóan hálálkodjunk neki? Nem, ez nekünk fontos! Hála abból fakad, ha az ember érzi, hogy kapott valami többet, valami olyan jó dologban részesült, ami nem természetes módon illeti őt meg. És ezt a hálát nem az adományozó várja el elsősorban, hanem annak az embernek a belső késztetése, aki kapott valamit. Így adunk például hálapénzt annak az orvosnak, aki soron kívül fogadott minket, vagy úgy éreztük, hogy nem “munkadarabként” tekintett ránk beteg voltunkban. Kiemelt bennünket a betegek tömegéből és különleges bánásmódban részesültünk, jóllehet, semmi nem indokolta ezt. Persze, ma már a hálapénz legtöbbször nem hálából fakad, hanem elvárt fizetség, hogy egyáltalán foglalkozzanak velünk…

A hála egyre inkább nem jellemzi az életünket. Teljesítmény-vezérelt jogállamiságban élünk, ahol a jogaink határoznak meg bennünket. Amink van, azt jogos jussként  vagy saját ügyességünk, teljesítményünk eredményének tekintjük. Nem igazán tudunk mit kezdeni tehát a fenti bibliai sorral. Miért is kellene hálát adni az Úrnak? Hiszen nem érzed a különleges bánásmódot, egy vagy a sok közül, akinek meg kell küzdenie a megélhetéséért, az eredményeiért, semmivel nem rendelkezel, ami különösen hálára indíthatna. Pedig csak nyitottabb szemmel, fogékonyabb szívvel kellene élned az életed, s rögtön annyira felértékelődne körülötted minden, hogy hála fakadna föl a lelkedből!

Ha el tudtad olvasni e sorokat, akkor az azt jelenti, hogy nem tartozol Magyarország 33.000 vak embere közé, és nem tartozol 350 ember közé sem, akik ma már nem ébredtek fel. Természetesnek veszed, hogy ha elindulsz valahová, akkor meg is fogsz érkezni. Pedig megtörténhet, hogy beülsz az autódba, és a következő utcasaroknál beléd jön valaki. Amíg ezzel nem számolsz igazán, nem leszel hálás a megérkezéseidért. Amíg nem vakulsz meg, nem leszel hálás a látásodért sem. Amíg nem töltesz el egy kis időt egy zárt osztályon, nem leszel hálás az épelméjűségedért sem. Amíg nem csap le melléd a halál, természetesnek veszed az életet. “Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” – énekli Zorán. A hálás élet viszont azt jelenti, hogy sivatag nélkül is tudom: a pohár víz nem jár nekem, hanem ajándék. Ajándék Istentől, mint az életem és mindenem, amim van.

Ha igazán boldog szeretnél lenni, akkor meg kell tanulnod így hálásnak lenni. A hála a megajándékozottság tudatából fakad, az ajándék pedig boldoggá tesz. Nézz körbe, emeld fel a kezed, tanuld meg érezni, hogy létezel. S az, hogy “vagyok”, már önmagában ajándékká tud válni, és ha azzá válik, boldoggá leszel. Ugye, nem is kell olyan sok a boldogsághoz?

Úttalan utakon

“Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből.” (Zsolt 107,4-6)

A ballagások és érettségi időszakát éljük a napokban. Pályaválasztás, továbbtanulás kérdése foglalkoztat ilyenkor sok családot, de legfőképpen az érintett fiatalokat. Sokan fölteszik a kérdést, hangot adva azon kétségüknek, hogy egy 14 éves gyerektől vajon mennyire várható el konkrét életcél. Hiszen később, az érettségiző fiataloknál is gyakran ugyanaz a tanácstalanság tapasztalható: nem tudják eldönteni, hogy merre, hogyan, melyik főiskolára, egyetemre menjenek, vagy esetleg munkába álljanak.

Hitben élőként tudjuk, hogy Istennek mindenki életére van terve, mindenkinek ad valamilyen küldetést. A te életedre is! Ha ezt a küldetést megtalálod, akkor olyan boldogságot fogsz érezni, amilyet soha azelőtt. A Biblia a boldogságot mindig Isten útjához, az azon való járáshoz köti: “Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod.” (Zsolt 128,1-2) Az élet fő kérdése ennek az útnak a megtalálása. Mert aki rátalál a saját útjára (az Istentől neki szánt útra), azon az úton hazatalál, oda, ahol érzi, hogy végre a helyén van. Ez a hely nem földrajzi. Nem a térképen kell keresni, hanem belül, lelked mélyén egyszer csak elönt az otthon melege. Az az érzés, amikor érzed: te is a helyedre kerültél. Te otthon vagy-e? Te érzed-e, hogy amit csinálsz vagy amiből élsz, arra álmodott és teremtett meg Isten? Érzed-e, hogy nemcsak kényszer, hanem hivatás az élet?

Tudod, az emberek nagy többsége nem találja meg a hivatását. Dolgoznak, hogy megéljenek, gondoskodnak a családjukról, de a boldogságot a szórakozásban, a hobbiban keresik. Nem is gondolják, hogy Istennek mennyivel nagyobb terve van az életükkel, mert nem is keresik! Persze, hogy ezt te is mikor fedezed fel, azt nem lehet tudni. Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, sok mindenben kipróbálták magukat, évtizedekig, nehézségek között éltek, de mivel az Urat hívták segítségül, egyszer csak láthatóvá lett a cél. Mózes 80 évesen, Ábrahám 90 évesen találta meg hivatását. Nem biztos, hogy neked is addig kell várnod a boldogságra, de ebből láthatod: nem feltétlenül 14 vagy 18 évesen kell felismerned a küldetésed. Csak lépj rá a keskeny útra, amin kevesen járnak: az Istennek való engedelmes élet útjára! Akkor biztos, hogy ez nem úttalan út lesz, még ha bizonytalannak tűnik is a cél, még ha sok bolyongással is jár, hanem olyan, ami mellett megkapod a hivatásod is egyszer, s annak örömével jutsz majd célba, az örökkévalóságba. S mindaz, ami olyan meddő próbálkozásnak tűnt, amiről később kiderült, hogy nem az a te utad, annak tapasztalata mégis hasznos lesz majd annak a tervnek a megvalósításához, amit a Teremtő neked szánt.

Ígéret szép szó…

“De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.” (Máté 12,36-37)

Ha a be nem tartott ígéretekről van szó így választások után egy héttel, akkor talán a legtöbben a politikai etikára gondolnak. Hány ígéret hangzott el politikusok szájából az elmúlt hónapokban, s vajon ezekből hány ígéret válik valóra az elkövetkezendő években? Az eddigi tapasztalatok alapján lehet, hogy sóhajtasz te is egyet: “Hát igen! Ígérgetni azt tudnak, de cselekedni?” Olyan, mintha a be nem tartott ígéretek vádja csak a politika szereplőit illethetné. Néhány éve, amikor a politikai közhangulat igencsak parázslott az országban és az emberek sokasága ábrándult ki országunk vezetőiből, akkor Fodor Gábor azt nyilatkozta, hogy nem is érti ezt a helyzetet, hogy miért gyűlölik ennyire a polgárok a politikát, hiszen a politikai elit erkölcse a teljes társadalom erkölcsének leképeződése. És igaza van! A politikusok ugyanazzal az elértéktelenedett valutával próbálnak fizetni és abból megélni, mint bármelyikünk: ígérettel.

“Szegény ember az, aki ígérni sem tud.” – szól a magyar közmondás, és mi ezt kérjük számon a politikától, holott mi is naponta mondunk ki súlytalan szavakat. Így vagy ezzel te is, aki könnyen ígérsz, de nehezen váltod valóra az ígéretedet. Hányszor van úgy, hogy megígérsz valakinek valamit, hogy ott leszel, megcsinálod, segítesz, számíthat rád, teljesíted…, aztán közbejön valami. S te fölmented magad azzal, hogy ami közbejött, az fontosabb volt. Wass Albert írta egyszer, hogy nagyapja azt mondta neki: “Ha valakinek megígéred, hogy ekkor és ekkor ott leszel, akkor csak két eset lehet, hogy mégsem vagy ott: meghaltál, vagy pedig olyan beteg vagy, hogy nem bírsz járni sem.” Nincs tehát fontosabb az adott szónál! Jézus föntebbi szavai pedig arról tanúskodnak, hogy kimondott szavaink, megfogadott, de be nem tartott ígéreteink egyenesen végső elítéltetésünk jogalapját képezik majd! És igen, ha magadba nézel őszintén, láthatod, hogy nem feltétlenül politikusokkal lesz tele a pokol. Mert mind ilyenek vagyunk: semmibe vesszük önmagunk szavait is, és azt hisszük, azok nem köteleznek semmire.

“Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam” – énekeljük egy református énekünkben. Hány konfirmációi fogadalomtétel hangzik el gyermekeink szájából a templomban arról, hogy úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló tagjai lesznek az egyháznak, aztán nem jönnek többé. Mert azok csak szavak voltak, üres szavak. Hány házassági eskü hangzik el, hogy “sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomig vagy holtáig hitetlenül el nem hagyom”, aztán egy-két év, és válás a vége. Nem a halál jött közbe, hanem a szavak születtek már eleve holtan.

Szavaidat hányszor írja felül a kedv, a hangulat? Hányszor szabod át ígéreteidet éppen aktuális lelki állapotod alapján? S hányszor engeded meg ugyanezt a gyermekeidnek, aztán csodálkozol, hogy be-, és kiszámíthatatlan felnőttekké válnak? Olyanokká, akik majd lehet, hogy egykor szintén közéleti szereplők lesznek, s mindenki értetlenül áll a sok üres ígéretük előtt. Ha valamit meg kell követelni a következő generációtól – akár tetszik nekik, akár nem – az az, hogy az adott szavukhoz tartsák magukat! Minden egyéb jó erkölcsiség ezen áll vagy bukik. De ezt neked is gyakorolnod kell!

Persze, nem azért kell ezt megtenni, mert egyébként pokolra jutsz megszegett ígéreteid miatt. Nem megy ez neked, nem megy ez nekünk. Hanem azért, mert az Egyetlen Igaz hazugsággá lett a kereszten azért, hogy minden szavadért megbűnhődjön. Súlytalan szavaid súlyát Ő nagyon is érezte! Amikor a kereszten péppé korbácsolt Isten Fiát látod, akit mások hazugsága juttatott erre a gyalázatra, akkor érezd át: a te megtagadott ígéreteid és fogadalmaid is mind egy-egy ütés volt az Ő hátán, a kezeit és lábait átütő szegek fején! Azért, hogy te majd úgy állj ott az ítélet napján, mint aki mindig minden szavát betartotta.

Megteheted-e, hogy szavaid továbbra is értéktelenek maradjanak? A fizetőeszközök értékét a mögötte lévő aranyfedezet jelenti. A te szavaid értékét, fedezetét jelentse Krisztus vére. Ne értékeld le hazugságokkal, megtagadással, be nem tartott ígéretekkel és félrevezető szavakkal!