Útravaló

Tanulj meg hálás lenni!

Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!” (Zsolt 107,1)

Ezt a felszólítást sok más helyről is idézhettük volna a Bibliából. Az Ige gyakran hangsúlyozza a hálás élet fontosságát. De vajon miért? Istennek ennyire fontos, hogy állandóan hálálkodjunk neki? Nem, ez nekünk fontos! Hála abból fakad, ha az ember érzi, hogy kapott valami többet, valami olyan jó dologban részesült, ami nem természetes módon illeti őt meg. És ezt a hálát nem az adományozó várja el elsősorban, hanem annak az embernek a belső késztetése, aki kapott valamit. Így adunk például hálapénzt annak az orvosnak, aki soron kívül fogadott minket, vagy úgy éreztük, hogy nem “munkadarabként” tekintett ránk beteg voltunkban. Kiemelt bennünket a betegek tömegéből és különleges bánásmódban részesültünk, jóllehet, semmi nem indokolta ezt. Persze, ma már a hálapénz legtöbbször nem hálából fakad, hanem elvárt fizetség, hogy egyáltalán foglalkozzanak velünk…

A hála egyre inkább nem jellemzi az életünket. Teljesítmény-vezérelt jogállamiságban élünk, ahol a jogaink határoznak meg bennünket. Amink van, azt jogos jussként  vagy saját ügyességünk, teljesítményünk eredményének tekintjük. Nem igazán tudunk mit kezdeni tehát a fenti bibliai sorral. Miért is kellene hálát adni az Úrnak? Hiszen nem érzed a különleges bánásmódot, egy vagy a sok közül, akinek meg kell küzdenie a megélhetéséért, az eredményeiért, semmivel nem rendelkezel, ami különösen hálára indíthatna. Pedig csak nyitottabb szemmel, fogékonyabb szívvel kellene élned az életed, s rögtön annyira felértékelődne körülötted minden, hogy hála fakadna föl a lelkedből!

Ha el tudtad olvasni e sorokat, akkor az azt jelenti, hogy nem tartozol Magyarország 33.000 vak embere közé, és nem tartozol 350 ember közé sem, akik ma már nem ébredtek fel. Természetesnek veszed, hogy ha elindulsz valahová, akkor meg is fogsz érkezni. Pedig megtörténhet, hogy beülsz az autódba, és a következő utcasaroknál beléd jön valaki. Amíg ezzel nem számolsz igazán, nem leszel hálás a megérkezéseidért. Amíg nem vakulsz meg, nem leszel hálás a látásodért sem. Amíg nem töltesz el egy kis időt egy zárt osztályon, nem leszel hálás az épelméjűségedért sem. Amíg nem csap le melléd a halál, természetesnek veszed az életet. “Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell” – énekli Zorán. A hálás élet viszont azt jelenti, hogy sivatag nélkül is tudom: a pohár víz nem jár nekem, hanem ajándék. Ajándék Istentől, mint az életem és mindenem, amim van.

Ha igazán boldog szeretnél lenni, akkor meg kell tanulnod így hálásnak lenni. A hála a megajándékozottság tudatából fakad, az ajándék pedig boldoggá tesz. Nézz körbe, emeld fel a kezed, tanuld meg érezni, hogy létezel. S az, hogy “vagyok”, már önmagában ajándékká tud válni, és ha azzá válik, boldoggá leszel. Ugye, nem is kell olyan sok a boldogsághoz?

Úttalan utakon

“Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost. Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük. De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kimentette őket szorult helyzetükből.” (Zsolt 107,4-6)

A ballagások és érettségi időszakát éljük a napokban. Pályaválasztás, továbbtanulás kérdése foglalkoztat ilyenkor sok családot, de legfőképpen az érintett fiatalokat. Sokan fölteszik a kérdést, hangot adva azon kétségüknek, hogy egy 14 éves gyerektől vajon mennyire várható el konkrét életcél. Hiszen később, az érettségiző fiataloknál is gyakran ugyanaz a tanácstalanság tapasztalható: nem tudják eldönteni, hogy merre, hogyan, melyik főiskolára, egyetemre menjenek, vagy esetleg munkába álljanak.

Hitben élőként tudjuk, hogy Istennek mindenki életére van terve, mindenkinek ad valamilyen küldetést. A te életedre is! Ha ezt a küldetést megtalálod, akkor olyan boldogságot fogsz érezni, amilyet soha azelőtt. A Biblia a boldogságot mindig Isten útjához, az azon való járáshoz köti: “Boldog mindenki, aki az Urat féli, és az ő útjain jár. Kezed munkája után élsz, boldog vagy, és jól megy sorod.” (Zsolt 128,1-2) Az élet fő kérdése ennek az útnak a megtalálása. Mert aki rátalál a saját útjára (az Istentől neki szánt útra), azon az úton hazatalál, oda, ahol érzi, hogy végre a helyén van. Ez a hely nem földrajzi. Nem a térképen kell keresni, hanem belül, lelked mélyén egyszer csak elönt az otthon melege. Az az érzés, amikor érzed: te is a helyedre kerültél. Te otthon vagy-e? Te érzed-e, hogy amit csinálsz vagy amiből élsz, arra álmodott és teremtett meg Isten? Érzed-e, hogy nemcsak kényszer, hanem hivatás az élet?

Tudod, az emberek nagy többsége nem találja meg a hivatását. Dolgoznak, hogy megéljenek, gondoskodnak a családjukról, de a boldogságot a szórakozásban, a hobbiban keresik. Nem is gondolják, hogy Istennek mennyivel nagyobb terve van az életükkel, mert nem is keresik! Persze, hogy ezt te is mikor fedezed fel, azt nem lehet tudni. Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, sok mindenben kipróbálták magukat, évtizedekig, nehézségek között éltek, de mivel az Urat hívták segítségül, egyszer csak láthatóvá lett a cél. Mózes 80 évesen, Ábrahám 90 évesen találta meg hivatását. Nem biztos, hogy neked is addig kell várnod a boldogságra, de ebből láthatod: nem feltétlenül 14 vagy 18 évesen kell felismerned a küldetésed. Csak lépj rá a keskeny útra, amin kevesen járnak: az Istennek való engedelmes élet útjára! Akkor biztos, hogy ez nem úttalan út lesz, még ha bizonytalannak tűnik is a cél, még ha sok bolyongással is jár, hanem olyan, ami mellett megkapod a hivatásod is egyszer, s annak örömével jutsz majd célba, az örökkévalóságba. S mindaz, ami olyan meddő próbálkozásnak tűnt, amiről később kiderült, hogy nem az a te utad, annak tapasztalata mégis hasznos lesz majd annak a tervnek a megvalósításához, amit a Teremtő neked szánt.

Ígéret szép szó…

“De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján: mert szavaid alapján ítéltetsz majd igaznak, és szavaid alapján ítéltetsz majd bűnösnek.” (Máté 12,36-37)

Ha a be nem tartott ígéretekről van szó így választások után egy héttel, akkor talán a legtöbben a politikai etikára gondolnak. Hány ígéret hangzott el politikusok szájából az elmúlt hónapokban, s vajon ezekből hány ígéret válik valóra az elkövetkezendő években? Az eddigi tapasztalatok alapján lehet, hogy sóhajtasz te is egyet: “Hát igen! Ígérgetni azt tudnak, de cselekedni?” Olyan, mintha a be nem tartott ígéretek vádja csak a politika szereplőit illethetné. Néhány éve, amikor a politikai közhangulat igencsak parázslott az országban és az emberek sokasága ábrándult ki országunk vezetőiből, akkor Fodor Gábor azt nyilatkozta, hogy nem is érti ezt a helyzetet, hogy miért gyűlölik ennyire a polgárok a politikát, hiszen a politikai elit erkölcse a teljes társadalom erkölcsének leképeződése. És igaza van! A politikusok ugyanazzal az elértéktelenedett valutával próbálnak fizetni és abból megélni, mint bármelyikünk: ígérettel.

“Szegény ember az, aki ígérni sem tud.” – szól a magyar közmondás, és mi ezt kérjük számon a politikától, holott mi is naponta mondunk ki súlytalan szavakat. Így vagy ezzel te is, aki könnyen ígérsz, de nehezen váltod valóra az ígéretedet. Hányszor van úgy, hogy megígérsz valakinek valamit, hogy ott leszel, megcsinálod, segítesz, számíthat rád, teljesíted…, aztán közbejön valami. S te fölmented magad azzal, hogy ami közbejött, az fontosabb volt. Wass Albert írta egyszer, hogy nagyapja azt mondta neki: “Ha valakinek megígéred, hogy ekkor és ekkor ott leszel, akkor csak két eset lehet, hogy mégsem vagy ott: meghaltál, vagy pedig olyan beteg vagy, hogy nem bírsz járni sem.” Nincs tehát fontosabb az adott szónál! Jézus föntebbi szavai pedig arról tanúskodnak, hogy kimondott szavaink, megfogadott, de be nem tartott ígéreteink egyenesen végső elítéltetésünk jogalapját képezik majd! És igen, ha magadba nézel őszintén, láthatod, hogy nem feltétlenül politikusokkal lesz tele a pokol. Mert mind ilyenek vagyunk: semmibe vesszük önmagunk szavait is, és azt hisszük, azok nem köteleznek semmire.

“Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam” – énekeljük egy református énekünkben. Hány konfirmációi fogadalomtétel hangzik el gyermekeink szájából a templomban arról, hogy úrvacsorával rendszeresen élő, szolgáló tagjai lesznek az egyháznak, aztán nem jönnek többé. Mert azok csak szavak voltak, üres szavak. Hány házassági eskü hangzik el, hogy “sem egészségben, sem betegségben, sem boldog, sem boldogtalan állapotában holtomig vagy holtáig hitetlenül el nem hagyom”, aztán egy-két év, és válás a vége. Nem a halál jött közbe, hanem a szavak születtek már eleve holtan.

Szavaidat hányszor írja felül a kedv, a hangulat? Hányszor szabod át ígéreteidet éppen aktuális lelki állapotod alapján? S hányszor engeded meg ugyanezt a gyermekeidnek, aztán csodálkozol, hogy be-, és kiszámíthatatlan felnőttekké válnak? Olyanokká, akik majd lehet, hogy egykor szintén közéleti szereplők lesznek, s mindenki értetlenül áll a sok üres ígéretük előtt. Ha valamit meg kell követelni a következő generációtól – akár tetszik nekik, akár nem – az az, hogy az adott szavukhoz tartsák magukat! Minden egyéb jó erkölcsiség ezen áll vagy bukik. De ezt neked is gyakorolnod kell!

Persze, nem azért kell ezt megtenni, mert egyébként pokolra jutsz megszegett ígéreteid miatt. Nem megy ez neked, nem megy ez nekünk. Hanem azért, mert az Egyetlen Igaz hazugsággá lett a kereszten azért, hogy minden szavadért megbűnhődjön. Súlytalan szavaid súlyát Ő nagyon is érezte! Amikor a kereszten péppé korbácsolt Isten Fiát látod, akit mások hazugsága juttatott erre a gyalázatra, akkor érezd át: a te megtagadott ígéreteid és fogadalmaid is mind egy-egy ütés volt az Ő hátán, a kezeit és lábait átütő szegek fején! Azért, hogy te majd úgy állj ott az ítélet napján, mint aki mindig minden szavát betartotta.

Megteheted-e, hogy szavaid továbbra is értéktelenek maradjanak? A fizetőeszközök értékét a mögötte lévő aranyfedezet jelenti. A te szavaid értékét, fedezetét jelentse Krisztus vére. Ne értékeld le hazugságokkal, megtagadással, be nem tartott ígéretekkel és félrevezető szavakkal!

Zavartalanul

” Miután Jézus mindezeket a beszédeket elmondta, így szólt tanítványaihoz: Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvéti ünnep, és az Emberfiát átadják, hogy megfeszítsék. Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap udvarába, akit Kajafásnak hívtak, és tanácsot tartottak, hogy Jézust csellel elfogják és megöljék. De azt mondták: Ne az ünnepen, hogy zendülés ne legyen a nép között.” (Máté 26,1-5)

Nagyhét kezdetén készülnünk kell az ünnepre. Sok mindennel vannak tele a fejek: a választási kampány hangos és éktelen csörömpölésének háttere előtt azért sokan tervezik, hogy hová fognak utazni a hosszú hétvégén; mit fognak vásárolni az ünnepi ebédhez vagy éppen annak érdekében, hogy túléljék a világvégét jelentő három napos boltzárat (ami közben szombaton egy nap azért nyitva lesznek az üzletek). Nagyhét kezdetén hadd szóljon neked is a kérdés: Hogyan készülsz az ünnepre? Mit jelent a számodra? Jelenti-e azt, amit kellene, emlékeztet-e arra, hogy a Te életed annyira értékes volt, hogy Valaki kb. 2000 évvel azelőtt, hogy te megszülettél volna, az életét áldozta érted? Igen, érted. Egy, a világ véleményét ma is a leginkább megosztó személy önmagát Isten Fiaként aposztrofálta, s ezt annyira komolyan is vette, hogy nem törődve azzal, később ki mit fog róla mondani, önként sétált a halálba. Azért tette ezt, mert a világ teremtésekor megalkotott isteni törvényszerűségnek (hogy a bűn büntetést kell maga után vonjon) eleget akart tenni az ember helyett. Helyetted is.

Nézz magadba! Ér-e annyit az életed, hogy bárkitől elvárhatnád és igazságosnak tartanád, hogy az övét letegye a tiédért? Még a saját családtagjaidtól sem mernéd ezt kérni. De ez a hét arról szól, hogy ez az értékváltás mégis megtörtént. A világ Teremtője számára annyira értékes voltál, hogy emberi testet öltött azért, hogy helyetted el tudja szenvedni minden bűnöd, ostoba és bántó szavad, önmagad számára is megszégyenítő gondolatod, méltatlan tetted vagy éppen elmulasztott segítségedért okkal járó büntetést. Mert, ugye nem kétled, hogy büntetés jár érte? Ha veled szemben követi ezt el valaki, akkor biztosan ezt diktálja az igazságérzeted, így hát te sem számíthatnál másra. És azt a büntetést látod kiteljesedni a Golgotán.

Jézus erre a tettre készült a Nagyhéten. Vajon mi járhatott a fejében? Voltak-e kétségei, mint neked szoktak lenni: Jól döntöttem-e? Ér ennyit ez az egész? És ha senki sem fogja elhinni? Jézus ember is volt, s emberi mivoltának legnagyobb jele, amikor a Gecsemáné-kertben kiönti lelke kétségeit a Mennyei Atya elé: “Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár!”  Ha van más megoldás, akkor inkább az legyen! … de nem volt más út. A bűn büntetése a halál. Ha akkor ez nem történik meg, akkor ma a Nagypéntek és a Húsvét csak arról szól, hogy nem kell menni néhány napig dolgozni. Ja, hogy a világ tényleg úgy él, mintha semmi sem történt volna akkor!

Tudod, Jézus kortársai is azt szerették volna, hogy Jézus ne rontsa el az ünnepet. Azt akarták, hogy Jézus halálának semmi köze ne legyen az ünnephez. Zavartalan ünnepet akartak, s ehhez Jézus nem volt kívánatos. S ma is hány követője van Kajafás főpapnak és díszes társaságának? Miközben Jézus meghalni készül az emberért, az ember Jézus nélküli, Isten nélküli, önmagáról szóló ünnepre készül. Nem változott a világ. De te ne legyél részese ennek! Ne állj be a sorba, s ne azonosulj a Jézust elítélő csőcselékkel! Készülj máshogy az ünnepre! Hadd szóljon arról, hogy felkészülsz egy meggyőző életre, amellyel magát Jézust vigasztalod, s adsz Neki örömet: Nem hiába halt meg, mert te nem mész el érzéketlenül ezen események mellett. Jézus Krisztus már feltöltötte tartalommal az ünnepet. Te pedig adj neki értelmet!

Imalobbi

“Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől.” (Máté 20,21)

Egész életünkben igyekszünk úgy lehetőséghez jutni, eredményeket elérni, följebb lépni a ranglétrán vagy az ügyintézés hierarchikus lépcsőfokain, hogy protekciót veszünk igénybe. Szülők akarják így segíteni gyermekük továbbtanulását, kórházi várólistákat, bürokratikus akadályokat akarunk ilyen eszközzel megkerülni. Ügyeskedéssel és kapcsolatok kihasználásával szeretnénk mások fölé kerekedni, előnyösebb helyzethez jutni. Úgy tűnik, hogy az emberi élet sikere azon múlik, mint a politikai-gazdasági tényezőké: ki az ügyesebb lobbista.

Mindig ez jellemezte az emberi gondolkodást. Már Jézus idejében is két tanítvány, Jakab és János anyja is ilyen módon próbálta fiait előnyökhöz juttatni a többiekkel szemben. Úgy gondolta, hogy Isten országa is hasonló logika mentén működik, mint a mindennapi életünk, és ha személyesen a “főnöknél” kopogtat, akkor bebiztosíthatja fiai jövőjét még az örökkévalóságra is. Becsületére legyen mondva, hogy Jézusnál kereste fiai jövőjének megoldását. Ma már ez is nagy eredménynek számít. De nehéz elfogadni, hogy Isten országában, a számunkra érzékelhetetlen, de mégis létező lelki-természetfölötti világban bizony, nem így mennek a dolgok, s nem is mehetnek így! Sok mindent el lehet kapcsolatokkal intézni, lehet eredményes lobbit folytatni, de az élet alapjait jelentő sorskérdéseket illetően minden pénz, kapcsolat, lobbitevékenység és közbenjárás hiábavaló.

A gyógyulás és az élet nem lobbizható eredmény. Hány híres és tehetős emberről hallottuk, hogy a világ másik végén akart kigyógyulni az orvostudománynak erős kihívást jelentő betegségéből! Megtehette, hogy körbeutazta a világot, hogy a legjobb kezekbe kerüljön, de mégis meghalt a végén. S olyat is ismerhetünk, akinek tehetős felesége egy egész kórházat felépíttetett, csak az ő számára, saját, fizetett orvosokkal, hogy visszahozzák évek óta kómában lévő, magatehetetlen férjét az élők sorába…, de mindeddig kevésnek bizonyult minden eszköz és kapcsolat.

A gyógyulás és az élet, az örök élet Isten kezében van. Ahogy Jézus válaszolta a protekcióra számító anyának: a mennyei helyeket nem lehet “ellobbizni” mások elől, mert az “azoké, akiknek az én Atyám elkészítette.” Nincs helye az erőlködésnek, ha Isten országáról van szó. Szeretnéd ott tudni házastársadat, gyermekedet, szüleidet…, de sem erőltetni, sem “beprotezsálni” nem tudod őket. Egyet tehetsz: imádkozz, hogy a Mennyei Atya nekik is megadja azt a helyet, amit neked is elkészített! És legyél biztos benne, hogy neked helyed van ott, amit nem te szereztél protekcióval, ügyeskedéssel, hanem Krisztus szerezte saját vérén.